Napi hatezer lépés a minimum. Ön hol tart?

Egy friss kutatás azt mutatja, hogy naponta egy órának megfelelő sétával javítható a térdízületi gyulladás állapota, és megelőzhető a mozgáskorlátozottság.

A térdízületi gyulladás következtében sok idősebb felnőtt érzi úgy, hogy már az egyszerű séta, lépcsőzés, sőt a székből való felkelés is nehézséget okoz. A kutatás szerint azonban a több séta jobb napi működéshez vezet.

A testtömegindex-kalkulátor segítségével megtudhatja, hogy a testsúlya ideális, vagy elhízott, esetleg túl sovány-e. Léteznek az elhízás mértékét meghatározó más számítási módok, de a táplálkozási szakemberek jelenleg ezt a számítást tartják az egyik legmegbízhatóbb módszernek. A kalkulátort ide kattintva éri el! "A térdízületi gyulladásban szenvedő, illetve a betegség kockázatának kitett embereknek körülbelül napi hatezer lépést kellene megtenniük, és minél többet sétálnak, annál alacsonyabb lesz a működési nehézségek kialakulásának kockázata" - összegezte az eredményeket az június 12-i számában publikált tanulmány szerzője, Daniel White, a Bostoni Egyetem munkatársa. Azoknak a térdízületi gyulladásos betegeknek, akik csak most kezdik el a testmozgást, White azt javasolja, hogy először csak napi háromezer lépést tűzzenek ki célul.

Más irányelvek általában ennél jelentősen több sétálást ajánlanak az egészség megőrzése érdekében, de White azt állítja, hogy kutatásában azt a térdízületi gyulladásban szenvedő, illetve a betegség kockázatának kitett személyeket kértek fel arra, hogy hordjanak lépésszámlálót. Két év múlva a kutatók kiértékelték az alanyok ízületi gyulladással összefüggő funkcionális korlátait. Az eredményekből az derült ki, hogy a funkcionális korlátozások minden megtett ezer lépésenként 16-18 százalékkal csökkentek.

Tegyen meg napi hatezer lépést!

White és más szakértők szerint a séta nemcsak az izomerőt és rugalmasságot növeli, hanem az arthritisz okozta fájdalom enyhítésében is segít.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!