Megállt a szíve, a pályán esett össze a rendőrhokis

Kollégái élesztették újra a fiatal német rendőrt, aki jégkorongozás közben, váratlanul összeesett.

Leállt a szíve egy fiatal német rendőrhokisnak a meccsen, két magyar kollégája defibrillátorral élesztette újra - írja a 24.hu. A férfi az UTE Jégcsarnokában megrendezésre kerülő I. Nemzetközi Négy Nemzet Rendőr Jégkorong Tornán lett rosszul, két magyar rendőrhokis mentette meg az életét.

A beszámoló szerint a német csapatban játszó fiú lőtt egy gólt, kisiklott a palánkhoz, lepacsizott csapattársaival, és cserével kiállt a játékból. Röviddel ezután azonban szó szerint összecsuklott álló helyzetéből, és mozdulatlanul terült el a földön.

Csapattársai rögtön a segítségére siettek, egyikük szerencsére mentősként is dolgozik. Mivel úgy érzékelték, a fiatal férfi nem lélegzik és leállt a keringése, levették a védőfelszerelését és a ruhájának egy részét, majd megkezdték az újraélesztést. Eközben a mentőszolgálat munkatársait is értesítették. A kiérkező mentősök stabilizálták a férfi állapotát, majd a Honvéd Kórházba szállították, ahol megállapították, hogy nem embólia okozta a számára a majdnem végzetes szívleállást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!