Mire utal, ha fáj a lépcsőzés?

Ha fájnak a térdei lépcsőzés közben, az könnyen súlyosabb problémára utalhat: brit szakértők szerint ez ugyanis a degeneratív ízületi gyulladás egyik első tünete.

Nemrég megjelent térdfájdalommal , illetve melyek lehetnek a szakemberek segítségére az oszteoartritisz, vagyis a degeneratív ízületi gyulladás korai diagnosztizálásában, így abban is, hogy az érintett betegek megfelelő kezelésben részesüljenek.

Tudjon meg még több információt a Gyulladás tünetei és kezelése című Betegségek A-Z című szócikkünkből! Philip Conaghan professzor, a kutatás vezetője szerint jelenleg meglehetősen keveset tudunk a degeneratív ízületi gyulladás korai szakaszáról, legtöbbször ugyanis csak akkor fordulnak orvoshoz a betegek, amikor már régóta súlyos fájdalmaik vannak és a mozgásuk is beszűkült. „Ezzel a kutatási eredménnyel korábban felismerhetjük és talán hatékonyabban gyógyíthatjuk az ízületi gyulladás ezen fajtáját” – mondta.

Ha lépcsőzés közben fájnak a térdei, az a degeneratív ízületi gyulladás jele lehet

A kutatáshoz 4673 olyan embert vizsgáltak meg, akiknél már diagnosztizálták a betegséget vagy nagy volt a rizikója annak, hogy kialakul náluk a degeneratív ízületi gyulladás. A részt vevőkkel hét éven keresztül rendszeresen kérdőíveket töltettek ki, melyekben többek között a fájdalmaikról és a rendszeres tevékenységeikről kellett beszámolniuk.

Úgy találták, hogy az első olyan tevékenység, mely közben fájdalmat tapasztaltak , a lépcsőzés volt, ezt követte a sétálás, az állás, a fekvés, illetve az ülés, majd az ágyban pihenés.

A kutatás eredményeiről a Arthritis Care & Research című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!