Így teszi tönkre az irodai munka a szervezetünket

A nagy rohanásban észre sem vesszük, de egész életünket ülve töltjük: reggel beülünk az autóba, végigüljük a napot az irodában, hazautazunk szintén ülve, majd este a fotelből nézzük a tévét. Pedig az emberi test eredendően mozgásra lett tervezve, így szervezetünk igencsak megsínyli az ülő életmódot már egészen fiatal korban is.

Ez az életvitel ugyanis nemcsak a kardiovaszkuláris rendellenességek, tehát például a szívroham kockázatát növeli, hanem hosszú távon rengeteg mozgásszervi megbetegedés előidézője is lehet.

Sokféle betegség melegágya

Magyarországon a dolgozó emberek harmada ülőmunkát végez. Részletek itt.

Kutatások kimutatták, hogy ha naponta több mint hat órát ülünk, mindenképpen napi szintű intenzív sportolásra van szükség ahhoz, hogy elkerüljük az ülő életmód okozta megbetegedéseket, amelyek közül egyaránt számon tartjuk a belső szervek megbetegedéseit (rák, agyvérzés, színinfarktus, vesebetegségek) és a mozgásszervi megbetegedéseket. Ezen kívül nő a metabolikus szindróma kockázata is, amely szintén számos életveszélyes állapot melegágya.

Az ülő életmód számos egészségügyi probléma forrása lehet
Az ülő életmód számos egészségügyi probléma forrása lehet. Fotó: iStock

Megterheli a gerincet

Az ülés sokkal jobban megterheli a gerincünket, mint az állás, különösen akkor, ha görnyedt pózban ülünk, ami számítógépes irodai munkánál igen gyakori. Ebben az esetben a porckorongokat kétszeresen terheljük az álláshoz képest, így hosszú távon kialakulhat porckorongsérv vagy meszesedés. Ráadásul ebben a pozícióban a nyaki izmok merevvé válnak, míg a hátizmok gyengülnek, ezek együtt pedig krónikus hát- és nyakfájdalmat, de fejfájást és visszatérő szédülést is okozhatnak.

Kardió, úszás vagy jóga?

Az első és legfontosabb dolog, amellyel megelőzhetjük ezeket a problémákat, a napi szintű, de legalább heti három-négy alkalommal végzett mozgás. Ezen belül majdnem mindegy, milyen tevékenységet választunk: ne legyünk telhetetlenek, kezdetben az is segít, ha három-négy buszmegállót gyalogolunk. Nagyon hasznos a kardió is, mint például az úszás, futás, kocogás, biciklizés, lépcsőzés vagy elliptikus tréner, hiszen ezek fejlesztik az állóképességet és összehangolják az izmok mozgását.

Gerincfájdalom esetén az egyik legjótékonyabb mozgásforma az úszás , hiszen úgy fejleszti az izmokat, hogy közben kíméli az ízületeket. Az ülőmunka okozta hát- és gerincfájdalomra a legjobb a hátúszás, mivel az alsóbb törzsizmokat erősíti, amelyeket fokozottan terhel az ülő életmód, a kartempó közben pedig ellazul a vállunk.

A sok nyújtásra, lazításra épülő mozgásformák, mint például a jóga és a pilates is nagyon jó választást jelentenek, hiszen gyakorlatai jótékony hatással vannak az egész gerincre és hatékonyan oldják a stresszt.

A gyógyszerek nem segítenek

Az ülő életmód okozta gerincbántalmaknak több gyógyítási módja van. Nem szükséges egyből orvosért és receptért kiáltanunk, különösen azért, mert a különböző gyógyszerek és krémek csak kezelik, de nem gyógyítják ezt az állapotot. Ha pedig gyógyítás helyett inkább fájdalomcsillapítókkal próbáljuk palástolni a kellemetlen tüneteket, hosszútávon csak rontunk a saját helyzetünkön.

Ehelyett ha tehetjük, próbáljuk ki a gyógytornát, tehát végezzünk szakember segítségével speciálisan a gerinc bántalmaira hatásos gyakorlatokat. Szintén nagyon hatásos, ráadásul kellemes és relaxáló a gyógymasszázs is. (Bár ez utóbbi időnként nagyon fájdalmas tud lenni, de megéri az átmeneti kellemetlenséget.)

Egyéb kezelések

Ezeken kívül célzottabb kezeléseket is igénybe lehet venni. Ilyenek például a fizikoterápia és a hidroterápia , utóbbi esetén a víz erejének segítségével állítanak elő fizikai energiát, amely sikeresen kezeli nemcsak a mozgásszervi, hanem keringési és idegrendszeri zavarokat is. Sok gyógyfürdőben elérhető az iszapkezelés is, amely során tavak, folyók üledékét és gyógyvizet visznek fel a kezelendő testrészre, például a nyakra, amelynek többek között izomlazító hatása is van. Különösen jó hatással vannak a szervezetre a hévizek, így egy gyógyvizes fürdő már sokat segít, különösen, ha súlyfürdővel párosítjuk. Ez egy speciális víz alatti kezelés, melynek célja a gerincoszlop megnyújtása és a porckorongok eredeti állapotának visszaállítása. A fenti kezelések egy része akár társadalombiztosítási támogatással is igénybe vehető, érdemes utánanéznünk a lehetőségeknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!