Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Kiderült, hogyan pusztítja el a koronavírust az UV-fény
Az UV-fényt már a pandémia kitörése óta használják a koronavírus terjedésének visszaszorítására, eddig azonban nem készült számottevő kutatás arról, milyen dózisban kell azt alkalmazni, hogy hatékonyan elpusztítsa a kórokozót. Egy friss kutatás adhat választ erre.
Korlátozások nélkül megtarthatók a nyári táborok
A kedvező koronavírus-helyzet miatt járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott keretek között szervezhetik, bonyolíthatják le - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
Kiderült, hányan eshettek át a koronavírus-fertőzésen Amerikában
A koronavírus-járvány kitörése óta a legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokból jelentették. Az itt élő felnőttek közel 60 százaléka eshetett már át a fertőzésen, legalábbis erre utalnak azok az eredmények, amelyekről a CNN is beszámolt.
A nap képe: Peking szigorítja a korlátozásokat
Egészségügyi dolgozók ülnek egy kisbuszban, miközben arra várnak, hogy az új koronavírus kimutatására szolgáló nukleinsavteszteket adjanak a helyi lakosoknak 2022. május 3-án Pekingben, Kínában. Az elmúlt napokban több tucat embernél mutatták ki az új koronavírust a fővárosban, Kína pedig mindent megtesz, hogy megpróbálja megfékezni a megbetegedések megugrását. A helyi hatóságok a legtöbb kerületben tömeges tesztelést indítottak, bezárták az iskolákat, és betiltották az összejöveteleket, valamint a beltéri étkezést az éttermekben, sőt, egyes városrészeket is lezártak.
Koronavírus: már féléveseket is oltana a Moderna
Biztató eredményeket hozott az a kutatás, amely a Moderna gyermekvakcinájának biztonságosságát és hatékonyságát vizsgálta a 6 hónapos és 12 éves kor közötti gyerekek körében. A gyártó így az oltóanyag kisgyermekek körében történő használatának engedélyezését kérte az amerikai és az európai hatóságoknál.
Járványkezelés: miben más a nyugati és a kínai stratégia?
A koronavírus-járvány elején igen hatékonynak tartották a kínai szigort, ma már viszont - a kiismertebb és szelídebb koronavírussal szemben - merő túlzásnak tűnhet a zéró-COVID politika folytatása. Nézzük, mi erről a véleménye egy magyar szakértőnek.
A nap képe: oltás az enyhülő koronavírus-járványban
Pfizer-BioNTech-vakcinával kapja emlékeztető oltását egy női páciens a békéscsabai Réthy Pál kórházban. Az elmúlt hétvégén már csupán 2183 új fertőzést jelentettek az országban, a járványhelyzet kedvező alakulása miatt pedig a kormányzati tájékoztató rendszer átáll a napiról a heti adatközlésre. Az új típusú koronavírus 2020. tavaszi hazai megjelenése óta 46266-an hunytak el COVID-19-hez köthetően az országban.
A nap képe: emlékfal a koronavírus áldozataiért
Elhunyt édesapja emlékére fest piros szívet egy nő a koronavírus-járvány brit áldozatai tiszteletére kialakított emlékfalra London belvárosában 2022. április 28-án. Nagy-Britanniában több mint 173 ezer áldozatot követelt eddig a 2019 végétől.
Van, ahol ismét pánikvásárlást váltott ki a járvány
Kínában ismét az úgynevezett "zéró COVID" politika van érvényben. Ez azt jelenti, hogy a hatóságok a lehető legnagyobb szigort vetik be annak érdekében, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését. Jelenleg tömeges tesztelés és felvásárlási hullám jellemzi a nagyvárosokat.
Csökkentette a járvány a várható élettartamot
Az előző évhez képest majdnem 1 évvel, 81,3 évről 80,4 évre csökkent 2020-ban a születéskor várható élettartam az Európai Unióban. A visszaesés összefügg a halálozási arány koronavírus-járvány miatt bekövetkezett hirtelen növekedésével - közölte az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat.
Jelek, hogy az omikron új alváltozatát kaptuk el
A koronavírus omikron variánsának új, még fertőzőbb alváltozata, a BA.2 egyre több országban válik dominánssá, vagyis az új fertőzéses esetek többségét már ez a mutáns okozza. Nem árt tehát tudni, hogy milyen tünetek utalhatnak arra, hogy ezt a változatot kaptuk el.
Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.