Befolyásolták a halálozási arányt a COVID-oltások

A nagy átoltottsági arányt felmutató amerikai megyékben 80 százalékkal csökkent a koronavírus-fertőzés okozta halálesetek száma a nagyrészt oltatlan megyék adataihoz képest - derült ki egy kutatásból, amelynek eredményeit a közelmúltban publikálták.

48 amerikai állam összesen 2558 megyéjének adatait elemezték egy új kutatásban, amelynek eredményeiről a MedicalXpress is beszámolt. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) kutatói munkájuk során arra voltak kíváncsiak, hogy az átoltottsági arány növekedése vajon mennyire befolyásolja a járvány által szedett áldozatok számát.

Drasztikusan csökkentette a halálesetek számát az átoltottság. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Sokat számít az átoltottság

A kutatók 30 millió koronavírusos esetet, köztük 400 ezer halálesetet elemeztek. Azt látták, hogy a magas átoltottsággal rendelkező területek esetében 80 százalékkal csökkent a COVID-19-cel összefüggő elhalálozások száma, összehasonlítva a kevésbé átoltott térségek számaival. Emelett a közepes és a magas átoltottság a koronavírus előfordulási arányát és a regisztrált esetszámokat is csökkenteni tudja 70-80 százalékkal.

Az átoltottsági arányt az alábbiak szerint sorolták be:

  • 10 százalék alatti átoltottság: nagyon alacsony,
  • 10-39 százalékos átoltottság: alacsony,
  • 40-69 százalékos átoltottság: közepes,
  • 70 százalékos vagy afeletti átoltottság: magas.

Érdekes megállapítás ugyanakkor, hogy már az alacsony, 10-39 százalékos átoltottság is legalább 57 százalékkal mérsékli a terjedés és a megfertőződés esélyét a csaknem teljesen oltatlan megyék adataihoz viszonyítva.

Az UV-fényt már a pandémia kitörése óta használják a koronavírus terjedésének visszaszorítására, eddig azonban nem készült számottevő kutatás arról, milyen dózisban kell azt alkalmazni, hogy hatékonyan elpusztítsa a kórokozót. Egy friss kutatás adhat választ erre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.