Koronavírus: mikor lehet szükség a negyedik oltásra?

Egészségügyi szakemberek szerint még mindig nem egyértelmű, hogy az egészséges felnőttek számára mikor lehet előnyös az emlékeztető oltás beadatása.

Világszerte már több országban – Magyarországon is – engedélyezték a koronavírus elleni második emlékeztető oltás felvételét. Ezt elsősorban azoknak ajánlják, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, és akiknél az esetleges szövődmények kialakulása súlyos következményekkel járhat.

Tudományos berkekben régóta vita tárgya, hogy jelenleg szükség van-e a második emlékeztető oltásra. Fotó: Getty Images

Kell-e mindenkinek negyedik dózis?

Egészségügyi szakemberek körében még nem született egységes döntés arról, hogy a lakosság egésze számára előnyös lehet-e a negyedik adag koronavírus elleni vakcina beadása – írja témával foglalkozó cikkében a CNBC. Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) például eddig csak az 50 év felettiek, valamint az immunhiányos betegek számára engedélyezte a negyedik oltást. (Magyarországon háziorvosi javaslatra bárki kérheti, akinél legalább négy hónap eltelt az első emlékeztető oltás óta). 

Egyelőre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sem tartja indokoltnak a negyedik adag széleskörű beadását, nem is tett közzé hivatalos ajánlást erről. „Jelenleg nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy mindenki számára előnyös lenne, ahogy arról sem, mennyire hatékony védelmet alakíthat ki a negyedik dózis” – vázolta a WHO álláspontját Soumya Swaminathan, a szervezet vezető kutatója. Mint mondta, az eddigi vizsgálati eredményeknek köszönhetően annyit biztosan tudnak, hogy az újabb emlékeztető oltás hatására átmenetileg megnő a szervezetben a koronavírus ellen termelődő antitestek száma. „De azt is látjuk, hogy ezek elég gyorsan halványulnak”.

Egyébként amióta izraeli kutatók egy tanulmányban közzétették, hogy a negyedik adag koronavírus elleni vakcina hatékony védelmet nyújthat a súlyos lefolyású megbetegedés ellen, számos ország, köztük Dánia és Szingapúr is elérhetővé tették azt a magas kockázatú csoportok számára.

Mi a helyzet az éves emlékeztető oltással?

„Lehetséges, hogy a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak szükségük lesz az évenkénti emlékeztető oltásokra, de egyelőre nem egyértelmű, hogy az egészséges felnőttnek esetében hogy alakul a helyzet” – tette hozzá Swaminathan, aki szerint az is sokat nyomhat a latban, hogy a jelenleg használt vakcinák hatékonyak lesznek-e a jövőbeli koronavírus-variánsok ellen.  

A WHO egyébként kedden jelentette be, hogy a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma 2020 márciusa óta a legalacsonyabb szintre csökkent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.