Hamarosan lecsenghet a járvány

Egy hónapon belül jelentéktelenné válhat a koronavírus-járvány - vélik a magyar szakértők. Igaz, a légúti betegségben szenvedők száma jelenleg is viszonylag magas, az esetek nagy részét viszont már nem a koronavírus, hanem az influenza okozza.

Továbbra sem szabad lebecsülni a koronavírus-fertőzések esélyét, jelenleg azonban az influenza terjed dinamikusabban. Az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma Szabó Gábor bogyiszlói háziorvos szerint néhány héttel ezelőtt vált igazán tömegessé. "Elsősorban magas láz, végtagfájdalmak, levertség az, ami jellemző, és ami kicsit különbözik a koronavírus-fertőzés tüneteitől" - nyilatkozta a szakember az ATV-nek . Hozzátette, az influenza mellett gyakoriak még a hasmenéssel, hányással járó fertőzések is, amelyek különösen az óvodások, iskolások körében jelentkeznek nagy arányban.

Nyárra várhatóan ismét visszahúzódik a koronavírus-járvány. Fotó: Getty Images

Kevesebb a fertőzött és a hurutos beteg

Az ország másik felén, Újfehértó környékén is az a tapasztalat, hogy csökken a COVID-os betegek száma. Bélteki Béla háziorvos szerint azt nem lehet pontosan megmondani, hogy a jelenlegi betegek mekkora részét teszik ki a koronavírusos, az influenzás és az egyéb kórokozókkal fertőzött esetek, összességében viszont kevesebb a fertőzött és a hurutos beteg. A PCR-tesztelés lehetőségének megszüntetését azonban mindenképpen korainak tartja.

A járvány még nem ért véget

Egyébként a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a jelenlegi adatok szerint a koronavírus-járvány még nem ért véget, hiszen még mindig sok az új fertőzött - a pénteki jelentés szerint például 1384 új esetet regisztráltak Magyarországon az elmúlt napon. "Amíg ez így van, addig azt nem mondhatjuk, hogy a járványnak vége. Természetesen, ahogy szoktuk mondani, a nyári hónapokban a meleg, a napsugárzás, az UV-sugárzás nem kedvez a légúti fertőzéseknek, tehát azt várjuk, hogy természetes módon csökkenni fog még ez az intenzitás a következő hónapokban" - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológus professzora.

A professzor szerint nem lehet megjósolni, hogy idén ősszel is visszaér-e a koronavírus , ahogy azt sem, hogy milyen új mutánsok alakulnak ki. Rámutatott ugyanakkor, hogy az influenza jelenleg erősebb tüneteket vált ki, mint ahogy korábban megszokhattuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!