Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Papagájkór: halálos lehet
A kórokozót kizárólag szárnyasok terjesztik, elsősorban papagájoktól kaphatjuk el, de kanárik, galambok, tyúkok, hattyúk, sirályok és pintyek közt is megtalálható a betegséget okozó baktérium. A papagájkór emberről emberre is terjed, a szervezetet jelentősen legyengíti.
Kanyarójárvány van Romániában
Kanyarójárvány van Romániában - jelentette be szerdán a bukaresti egészségügyi minisztérium, arra hivatkozva, hogy az év első hónapjában 675 megbetegedést regisztráltak a hatóságok, és a betegség két kisgyerek halálához vezetett, egy harmadik esetében pedig feltételezhető, hogy a kanyaró volt a halál oka.
Több ezer HIV-fertőzött lehet, aki nem nem tud róla
Bár világszerte csökkenőben van a HIV-fertőzések száma, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában még mindig egyre több megbetegedést regisztrálnak. Magyarországon kis mértékű növekvés tapasztalható, a szomszédos Ukrajnában viszont már sokkal rosszabb a helyzet.
Elkapták a zikavírust, ahogy a magzatot károsítja
Először figyelték meg és dokumentálták kutatók, hogy miként károsítja a magzat agyát a zikavírus egy olyan emsemakákó-magzatban, amelynek anyját zikavírussal fertőzték meg. Az emlősállaton végzett kísérlet a fertőzés elleni gyógymódok kutatásában nyújt segítséget.
Freddie Mercury még ma is küzd az AIDS ellen
A napokban múlt volna hetvenéves Freddie Mercury, a Queen együttes néhai énekese. A rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadója negyedszázada nincs közöttünk, 1991. november 24-én, alig 45 évesen halt meg AIDS-betegsége szövődményeiben, s mégis azok között van, akik a legtöbbet tették a kór leküzdéséért.
Nem hatnak az antibiotikumok a nemi betegségek ellen
Egyre ellenállóbbak az antibiotikumokkal szemben az olyan világszerte elterjedt, baktérium okozta nemi betegségek, mint a szifilisz, a klamídia és a kankó (gonorrhea). Ennek fő oka a gyógyszerek túl gyakori alkalmazása vagy hibás adagolásda - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A felnőttek agyára is veszélyes lehet a zikavírus
Amerikai kutatók feltárták, hogy a zikavírus megtámadhatja az agysejteket felnőtt egerekben az agy azon részén, amely a tanulásban és memóriában játszik szerepet, a felfedezés felveti a kérdést, milyen hatással lehet a vírus az általa megfertőzött felnőtt emberekre.
Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.