Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Nemi baj, amely ellenáll az antibiotikumnak
Mintha egyébként se lenne elég egészségügyi probléma a világban, az amerikai CDC jelentése szerint 2013 és 2014 között négyszázszor több, antibiotikum-rezisztens gonorrhea- (tripper-)fertőzést regisztráltak. Azaz szuperbaktériummá kezd válni a tripper.
Úgy győzhető le a zikavírus, ha nem teszünk semmit
Három éven belül valószínűleg magától elül a zikajárvány Latin-Amerikában, mivel a megfertőzöttek immunissá válnak a vírussal szemben, egyre kevesebb embernél fog fennállni a fertőzés kockázata - vélik a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban brit kutatók, akik szerint a jelenlegi járványt nem lehet feltartóztatni az életbe léptetett kormányzati intézkedésekkel.
Hatékonyabb a sárgaláz elleni oltás, mint hitték
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) módosította a sárgaláz elleni védőoltásokra vonatkozó ajánlásait és előírásait, a változás lényege, hogy a sárgaláz megelőzésére alkalmazott vakcina egyetlen dózisa élethosszig tartó védelmet biztosít a betegség ellen, emlékeztető oltásra nincs szükség.
Vérvizsgálat mondja meg, kell-e antibiotikum
Egy új, egyelőre kísérleti stádiumban lévő vérvizsgálattal néhány éven belül az orvos megállapíthatja, hogy a páciens fertőzése vírusos, vagy bakteriális eredetű-e, vagyis van-e értelme antibiotikummal kezelni - írta egy friss amerikai tanulmány.
Mégsem a zikavírus okozza a kisfejűséget?
A brazil kisfejűség-járvány eredete továbbra is rejtély. A kutatók egy ideig biztosak voltak benne, hogy a zikavírus okozza a magzatok megbetegedését, de ez nem magyarázza, hogy miért nem tapasztalható ez más országokban, ahol szintén terjed a kórokozó.
Online is rendelhető a HPV-szűrőcsomag
A méhnyakrák kockázatát növelő humán papillomavírus (HPV) szűréséhez szükséges mintavételi eszközöket tartalmazó csomag online megrendelhető, a szűrés eredményét laboratóriumi vizsgálat állapítja meg - számolt be Benczik Márta laboratóriumvezető szombaton az M1 aktuális csatornán.
Riasztóan terjednek a fertőző betegségek
Az utóbbi öt évben sokszorosára nőtt egyes fertőző betegségek esetszáma az országban; a vérhasé háromszorosára, a hepatitis A-é tizenkétszeresére emelkedett 2015-re, és a súlyos hasmenéssel járó Campylobacteriosis betegség is egyre gyakoribb. A hepatitis A-járvány miatt több tízezer oltást kellett beadni a lakosságnak.
Áttörés: megöli a szuperbaktériumot egy új anyag
Sikerült rábukkanni egy olyan vegyületre egy északi-sarki tengeriszivacs-fajban, amely képes elpusztítani a methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) 98 százalékát. Az MRSA napjaink egyik legkiirthatatlanabb, s ezért legfélelmetesebb kórokozója.
Agresszívebben tért vissza egy régi betegség
Több mint 13 ezer bárányhimlős beteget regisztráltak 2016 első negyedévében Magyarországon. A magas esetszám hátterében főként az állhat, hogy a hatékony és biztonságos vakcinákat még mindig kevesen adatják be, pedig a tüdőgyulladást és agyvelőgyulladást is okozó bárányhimlő-fertőzés csaknem teljes mértékben megelőzhető a vakcinákkal.
Embereken tesztelik a zikavírus elleni oltást
A következő hetekben megkezdődnek egy zikavírus elleni kísérleti oltóanyag klinikai próbái, az illetékes amerikai hatóság ugyanis megadta az engedélyt a pennsylvaniai székhelyű Inovio gyógyszeripari cégnek - írja az az Index, az MTI-re hivatkozva.
Vészes sebességgel terjedhet a zikavírus
Amerikai egészségügy szakemberek, elsősorban is a járványügyi központ vezetői azzal számolnak, hogy Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők száma. Megnyugtatónak nevezik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok vérellátó központjaiban rendszeres a szűrés, és eddig nem találtak fertőzött vérállományt.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.