Itt az új halálos szalmonella

A legfrissebb kutatások szerint a szalmonella enteritidis baktériumának valójában három különböző típusa van, és bár egyformának tűnnek, kettő genetikailag eltér, és akár halált is okozhat.

Három nagy intézmény tudósai fogtak világméretű kutatásba, hogy tanulmányozzák a nyugati világban főként gyomor-bélrendszeri tüneteket okozó Salmonella enteritidis baktériumot, ugyanis az afrikai térségben vérmérgezéssel és akár halállal is járhat a fertőzés. A Wellcome Trust Sanger Institute, a Liverpool School of Tropical Medicine és a University of Liverpool szakemberei két olyan új afrikai szalmonellát azonosítottak, ami genetikailag igencsak eltér a nyugati típusútól.

Vizsgálatuk kimutatta, hogy ezek az új afrikai törzsek másképp viselkednek, mint a fejlett országokban ismert baktérium, és számos antibiotikummal szemben ellenállóak. Ahhoz, hogy meg tudják állítani a fertőzéseket, a tudósoknak meg kell érteniük, miért fejlődnek másként afrikai környezetben a baktériumok. A szalmonellabaktérium évente ugyanis 680.000 halálesetet okoz világszerte, ennek több mint felét viszont Afrikában regisztrálják.

Az új szalmonella komoly gondot okoz Afrikában
AZ ÚJ SZALMONELLA KOMOLY GONDOT OKOZ AFRIKÁBAN

Hat kontinens, 45 országából elemezték a rendelkezésre álló mintákat, ekkor tapasztalták, hogy a globálisan ismert szalmonellához nagyon hasonló, ám genetikailag igen eltérő két új baktériumtörzs is jelen van a világban. A rutin mikrobiológiai vizsgálatok azonban nem képesek különbséget tenni közöttük.

Márpedig azonosításuk azért fontos, mert ezek már nem hasmenést okoznak, hanem vérmérgezést és halált, legyengült immunrendszerű embereknél ugyanis könnyen a véráramba juthat a belekből a kórokozó. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a legtöbb antibiotikumra rezisztensek, és már nem kell sok idő ahhoz, hogy a fennmaradó készítményekkel szemben is ellenállóvá váljon.

Magyarországon a szalmonellózis gyomor-bélhuruttal járó formája fordul elő. Olvassa el, milyen tüneteket okoz, hogyan kerülhető el, és hogyan kezelhető!

Dr. Nick Feasey, a kutatás fő szerzője szerint az újfajta törzsek által okozott betegség óriási probléma Afrikában, egyrészt mert nehéz azonosítani a kórt a laboratóriumi kapacitáshiány miatt, illetve nehéz kezelni az antibiotikum-rezisztencia miatt.

A szakemberek szerint ahhoz, hogy megakadályozzák egy esetleges járvány kitörését, meg kell tudniuk, hogy hol az afrikai típus fészke és hogyan betegednek meg az emberek vagy kapják el egymástól. Az is lehet, hogy az állóvizekben tanyázik, ezért a csatornázás és a tiszta víz fogyasztása nélkülözhetetlen. Megfelelő közegészségügyi stratégiák nélkül a térségben különben nem tudják megakadályozni a betegséget.

A tudósok szerint a tanulmány rávilágít egy nagyon fontos problémára, miszerint valamilyen okból kifolyólag az átlagos baktériumok bizonyos környezetben képesek végzetes kórokozókká változni.

Forrás: medicalnewstoday.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.