Új szuperbaktériumot fedeztek fel

Két gént azonosítottak az Egyesült Államokban felfedezett E. coli baktériumtörzsben, mely a szuperbaktériumok elleni végső védelemnek gondolt antibiotikumokkal szemben is rezisztensnek mutatkozott.

A New Jersey-i kutatók a baktériumtörzset egy komplikált húgyúti fertőzéssel kezelt 76 éves férfinél találták 2014-ben. A baktérium 2016-os vizsgálata azt mutatta ki, hogy a kórokozó egy MRC-1 jelű gént hordozott, amely ellenállóvá tette a szuperbaktériumok elleni küzdelemben utolsó mentsvárnak tartott kolisztin antibiotikum ellen.

Egyes szuperbaktériumok még a legerősebb antibiotikumokra sem reagálnak

A törzsben jelent volt a blaNDM-5 jelű gén is, ez a ma legtöbb antibiotikumnak ellenálló baktériumok ellen használt carbapenemmel szemben is rezisztensé tette az kórokozót. Ugyan a pácienst sikerrel kezelték más antibiotikumokkal, ha a törzs elterjed, erős szuperbaktériummá fejlődhet a kutatók szerint, akik az eredményeiket hétfőn az mBio című online tudományos folyóiratban tették közzé. "A jó hír, hogy mindez nem okozott nagyobb gyógyszerrezisztens járványt" - nyilatkozta Barry Kreiswirth, a newarki Rutgers Egyetem intézetvezetője, a tanulmány egyik szerzője.

A halálos szuperbaktériumok még a legerősebb antibiotikumokra sem reagálnak, elterjedésük pedig már nem jóslat, hanem az egész világon valóság. Hogy milyen veszélyt jelentenek, arról az alábbi cikkünkben olvashatnak.

Forrás: Infórádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!