Freddie Mercury még ma is küzd az AIDS ellen

A napokban múlt volna hetvenéves Freddie Mercury, a Queen együttes néhai énekese. A rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadója negyedszázada nincs közöttünk, 1991. november 24-én, alig 45 évesen halt meg AIDS-betegsége szövődményeiben, s mégis azok között van, akik a legtöbbet tették a kór leküzdéséért.

A párszi szülőktől – a brit fennhatóság alá tartozó Zanzibár szigetén 1946. szeptember 5-én – született Farrokh Bulsara Indiában nőtt fel. Már túl volt első együttesén, amikor a család a hatvanas évek végén Angliába költözött, ő pedig beiratkozott egy művészeti iskolába. Szorgalmasan látogatta a klubokat és koncerteket, így ismerkedett Brian May gitárossal és Roger Taylor dobossal. Kisebb kitérők után 1971-ben John Deacon basszusgitárossal kiegészülve alapították meg a Queen együttest, amelynek „fenséges hangzású” nevéhez Mercury ragaszkodott. A Queen hangzását May jellegzetes gitárjátéka mellett Mercury éneke szabta meg. Kétségtelenül övé volt a rockzene valaha volt egyik legnagyobb (négy oktávot átfogó) hangja, amellyel az operaszínpadokon is megállta volna a helyét.

Freddie Mercury szobra Montreux-ben, a Genfi-tó partján. Hatására ma világszerte számos program küzd az AIDS ellen   Forrás:  Wikipedia

A Queen első lemeze 1973-ban jelent meg, de az igazi nagy dobásnak az 1975-ös A Night at the Opera című albumuk bizonyult. Ezen hallható a Mercury által írott, csaknem hatperces miniopera, a Bohemian Rhapsody. A több tételből álló, refrén nélküli számban az énekes, akinek hangját többször is egymásra keverték, megcsillogtathatta négyoktávos hangterjedelmét. A csillagászati összegből rögzített kislemez, amelyhez – évekkel az MTV zenei csatorna elindulása előtt – az első igazi videoklip készült, két különböző alkalommal is milliós példányszámban kelt el, és több szavazáson is minden idők legjobb dalának választották.

A Queen sokat koncertezett, Freddie Mercury legjobb formájában talán az 1985-ös Live Aid koncerten volt. Még fénykorukban, 1986-ban jutottak el Budapestre, fellépésükről a Népstadionban film is készült. Az énekes ezután visszavonult a nyilvánosság elől, készített két szólólemezt (az egyiket a katalán Monserrat Caballé operaénekesnővel). A Queen utolsó két albumát már nem kísérte világ körüli turné, az énekes az 1991-ben megjelent Innuendón található The Show Must Go On című dallal búcsúzott a közönségtől, az élettől. A másságát soha nem titkoló Mercury 1991. november 23-án hivatalosan is megerősítette az AIDS-betegségéről terjengő pletykákat, s egy nappal később meghalt.

Ő volt az első jelentős rockzenész, akit az AIDS vitt el, így halála világszerte hatalmas megdöbbenést váltott ki. Pályatársai néhány hónap múlva hatalmas koncerttel tisztelegtek emléke előtt. Mercury hátrahagyott, félkész dalaiból jelent meg 1995-ben a Made In Heaven című lemez. Az énekesnek világszerte több szobra van, Angliában bélyeg is megjelent az emlékére, 2013-ban Indiában békafajt neveztek el róla, amelyet annak a helynek közelében fedeztek fel, ahol gyermekkorát töltötte. A Queen 2012-ben került be a rock and roll hírességek csarnokába. Freddie Mercury máig élő népszerűségét jelzi, hogy jóllehet nem Angliában született, a BBC száz legnagyobb britről készült felmérésében az 58. helyre került.

Oxfordi és leuveni kutatók nemzetközi csoportja rekonstruálta a HIV-fertőzés terjedésének történetét. Történelmi adatbázisok és az 1950-es évek végéig eredeztethető DNS-minták használatával képesek voltak a tudósok felvázolni, hogyan, hol és mikor terjedt a vírus. Statisztikai modelljeik használatával egészen az 1920-as évekig vissza tudtak menni: a járvány szerintük Kinsaszából, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosából ered. A csoport a kutatás eredményét a Science szaklapban publikálta. Részletek!

Mercuryra nem csak a zenei tevékenysége miatt kell emlékezni. Pénzét és befolyását felhasználva, már halálos betegen kezdeményezte egy AIDS elleni szervezet felállítását, mert ezzel szerette volna felhívni a figyelmet az kór elleni harc fontosságára. Ezért kívánsága szerint a halála után megjelentetett Bohemian Rhapsody/These Are the Days of Our Lives kislemez teljes bevételét a Terrence Higgins AIDS Trust alapítvány számára utalták. Később ebből indult a Freddie Mercury Phoenix Trust , egy jótékonysági szervezetet, amely világméretekben (jelenleg 56 országában van jelen) harcol az AIDS betegség terjedése ellen.

Az énekes halála után a megmaradt tagok (Brian May, John Deacon, Roger Taylor) és Jim Beach menedzser megszervezték a Freddie Mercury emlékkoncertet is, amelynek a bevételét teljes egészében szintén az alapítvány létrehozására szánták. Ennek jelenlegi vezetői Brian May, Roger Taylor, Jim Beach és Mary Austin.

A Freddie Mercury Phoenix Trust névadója születésének évfordulóját is kihasználva számos rendezvényen igyekszik forrásokat gyűjteni. A hivatalos születésnapi partit a svájci Montreux-ben tartották szeptember 4-én este, ahol újabb 56 ezer dollárt adott össze a közönség az alapítvány céljaira.

Forrás: MTI, Freddie Mercury Phoenix Trust

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!