Nem volt zikavírus-fertőzés Rióban

A riói olimpia ideje alatt egyetlen zikafertőzést sem történt a brazil fővárosban.

Egyetlen zikavírusos megbetegedés sem történt a Rio de Janeiró-i olimpia idején a város polgármesterének bejelentése szerint. Eduardo Paes az ötkarikás játékok statisztikai adatainak ismertetése során elmondta, hogy augusztus 5. és 21. között 8651 turistának volt szüksége kórházi ellátásra, közülük 2133 volt külföldi, de egyiküknél sem fedezték fel a zikavírus tüneteit.

A turisták biztonságban voltak, a járványt terjesztő szúnyogok a téli évszakban ritkák

A járványveszély miatt előzőleg számos sportoló lemondta a szereplését az ötkarikás játékokon, amelytől vélhetően sok szurkoló is ezért maradt távol. "Némileg vészmadárkodásnak tartom, hogy a nemzetközi egészségügyben többen is igyekeztek a vírusra hivatkozva elgondolkodtatni az embereket" – mondta a városvezető. A szakértők egy része idejében közölte, hogy nem várhatóak megbetegedések az ötkarikás játékok időszakában, mert a járványt terjesztő szúnyogok a téli évszakban már alig vannak jelen.

Paes elmondása szerint 1,17 millió turista érkezett Rio de Janeiróba és környékére az olimpia miatt, közülük 410 ezer volt külföldi. Közülük a legtöbben (17 százalék) az Egyesült Államokból érkeztek, de sokan jöttek Argentínából (12 százalék) és Németországból (7 százalék) is. A szállodák kihasználtsága 94 százalékos volt, a turisták fejenként átlagosan napi 424,6 realt (36 358 forint) költöttek.

A zikavírus-fertőzés egy rövid lappangási idő után megjelenő akut, influenzaszerű kórkép. A kórokozó egy úgynevezett flavivírus, a fertőzés pedig sokszor teljesen tünetmentes. Bővebben az alábbi cikkünkben olvashat a betegségről!

A polgármester hozzátette: a külföldiek száma megfelelt a várakozásoknak, mert az előzetes becslések 350 ezer és 500 ezer fő közötti számról szóltak. A kereskedelmi forgalom a 2015-ös adathoz képest a város népszerű déli kerületében 70 százalékkal, az Olimpiai Park közelében pedig 30 százalékkal nőtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.