Hogyan védekezzünk a kórházi fertőzés ellen?

A betegek is sokat tehetnek a kórházi fertőzések elkerüléséért, például gyakori kézmosással - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kórházszövetség tudományos tanácsának elnöke.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség tudományos tanácsának elnöke kiemelte: a magyar kórházakban minden fertőzést jelentenek, még azt is, amelyet otthonról hoz a beteg. Ebbe az is beleszámít, ha valaki influenzás időszakban a kórházba hozza az influenzaszerű megbetegedést , amelynek tünetei az intézményben jelennek meg, és az is, ha azokat a hozzátartozók hozzák be.

A kórházi tartózkodás semmiképp sem kellemes, azonban a környezet könnyíthet ezen, már amennyiben megfelelő az intézmény higiéniája. Hogy állnak most a magyar egészségügyi létesítmények ezen a fronton? Cikkünkből kiderül !

Éppen ezért nemcsak a kórház tehet meg nagyon sokat a fertőzések terjedése ellen, hanem maguk a betegek is. Ne szedjünk például feleslegesen antibiotikumot , ha pedig mégis szükség van rá, akkor az orvos által felírt antibiotikumot úgy szedjük, ahogy leírta. Ellenkező esetben ugyanis éppen az ellenálló baktériumoknak a számát növeljük - tanácsolta a szakember. Hogyha pedig influenza-időszakban látogatási tilalom lép életbe, azt tartsuk be, hiszen könnyen megfertőzhetjük rokonunkat, vagy a többi beteget - tette hozzá.

A fertőzések elleni higiénia alapja az alapos és rendszeres kézmosás

Arra a kérdésre, hogy a saját tapasztalatai szerint nem növekszik-e a kórházi fertőzések száma, Rácz Jenő úgy válaszolt, hogy ez egy nagyon relatív dolog. "Ha belegondolunk abba, hogy azokban az országokban, ahol jól működik az úgynevezett iatrogenic infection surveillance - vagyis az, hogy pontosan, statisztikailag protokoll szerint megfigyelik és feldolgozzák a fertőzésekre vonatkozó adatokat -, ott magasabb a fertőzések száma, mint ahol ezt nem megfelelő gondossággal kezelik" - magyarázta.

Tavasszal a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete a kórházi kézmosásért kampányolt. Azt állították, hogy a kórházi személyzet nem mos kezet, vagy a takarítás során nem tartják be a megfelelő higiénés előírásokat. Rácz Jenő szerint az egyik szakmailag kidolgozott protokoll és megfigyelési rendszer éppen a kézmosásokra vonatkozik, és ezekkel kapcsolatban kampányok is voltak. A szakember szerint ugyan ezt az előírást a legtöbb intézményben betartják, még mindig vannak kötelező előrelépési lehetőségek ezen a területen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!