Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
A koronavírus ellen is bevethető egy onkológiában használt szer
Egy daganatos betegségek ellen használt gyógyszer hatékony lehet a súlyos koronavírus-fertőzés ellen is - derült ki abból a kutatásból, amelyben több intézet mellett a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont munkatársai is részt vettek.
A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.