Kiderült, honnan származnak a világjárványt okozó vírusok

Az észak-indokínai szubtrópusi régióban alakulnak és fejlődnek ki az emberiség számára kockázatos SARS-szerű vírusok

Az emberiség számára kockázatos SARS-szerű vírusok evolúciója és kialakulása az észak-indokínai szubtrópusi régióhoz köthető - állapították meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL) kutatói a COVID-19 pandémia eredetkutatása során.

A Pécsi Tudományegyetem MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a pécsi virológusok egy nemzetközi összefogás keretében értek el hatalmas eredményt a világjárványt okozó koronavírus eredetkutatásában. A szakemberek az elmúlt tíz évben számos expedíción vettek részt a világ több pontján, hogy megértsék, honnan erednek, miként működnek és hogyan előzhetők meg a különféle vírusjárványok.

A Molecular Ecology című folyóiratban publikált kutatásuk fókuszában Vietnám és a sarbecovírusok, tehát a járványokat okozó SARS-szerű koronavírusok álltak. Ebbe a csoportba tartozik az elmúlt években sokat emlegetett SARS-CoV-1 és a COVID-19 pandémiát okozó SARS-CoV-2 is. A pécsi virológusok legutóbbi kutatási eredménye azt a széles körben elfogadott tudományos álláspontot támasztja alá, hogy a SARS-CoV-2 is a természetből ered - írták a közleményben, amely szerint a tanulmány ennél mélyebb összefüggésekre is rávilágít, ugyanis a SARS-vírusok kialakulásának egy, ez idáig nem ismert folyamatát tárta fel. Vietnám földrajzi elhelyezkedés szempontjából rendkívül érdekes, hiszen az északi és déli régió más-más éghajlati viszonyokkal, ezáltal más ökológiai tulajdonságokkal bír. A szakemberek az ország több pontján végeztek mintagyűjtést, és összesen 38 újonnan felfedezett SARS-szerű vírust azonosítottak.

mikroszkóp
A szakemberek összesen 38 újonnan felfedezett SARS-szerű vírust azonosítottak. Fotó: Getty Images

Az új vírusok között akadtak olyanok, amelyek a SARS-CoV-1 vagy a SARS-CoV-2 evolúciós őseiként értelmezhetőek, de különös módon a kettő keverékeit is kimutatták. A legkiemelkedőbb eredmény azonban meglepő módon nem az új vírusok leírásában jelentkezett. Az ország ökológiai és éghajlati szempontból eltérő északi és déli régiója ugyanis a vírusok evolúciója és kialakulása szempontjából nagyon eltérő "műhelynek" bizonyultak - olvasható a közleményben.

"A kutatás eredményei alapján úgy fest, hogy az emberiség számára kockázatos SARS-szerű vírusok evolúciója és kialakulása az észak-indokínai szubtrópusi régióhoz köthető" - írták. A kutatók ennek hátterében számos olyan paramétert sejtenek, amelyek a gazdaállatok, a vadállatok életciklusát befolyásolják, ilyen például a téli hibernáció vagy eltérő fajösszetétel, életvitel. A közlemény szerint a kutatási eredmények nemcsak tudományos szempontból kiemelkedőek, hanem hosszú távon a társadalmat is szolgálják, mivel hozzájárulnak a jövőbeli járványok megelőzéséhez és hatékony kezeléséhez.

"Ha tudjuk, honnan származnak ezek a vírusok, jobban felkészülhetünk a potenciális járványokra és csökkenthetjük azokat a folyamatokat, amelyek hozzájárulnak az emberi megbetegedések kialakulásához. Ilyenek például a biodiverzitás megőrzése, valamint a vadállatok kereskedelmének és fogyasztásának korlátozása olyan területeken, ahol ezek a vírusok előfordulhatnak" - olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!