WHO: már nem a Covid-19 a leghalálosabb fertőzés

A pandémia lecsendesedésével 2023-ban már nem a Covid-19, hanem a tuberkulózis (tbc) okozta a legtöbb halálesetet a fertőző megbetegedések közül – jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO becslései szerint tavaly 10,8 millióan betegedtek meg tbc-vel, közülük pedig 8,2 millióan kaptak hiteles orvosi diagnózist, magyarán ennyi ember előtt nyílt meg a lehetőség a megfelelő kezelésre. Mint azt a Reuters hírügynökség írja a szervezet jelentése alapján, a tbc okozta halálesetek száma ugyan a 2022-ben feljegyzett 1,32 millióról valamelyest csökkent, de a 2023-ban regisztrált 1,25 millió áldozat így is magasabb, mint bármely más fertőző betegség esetén. E terhek túlnyomórészt az alacsony és közepes jövedelmű országok népességére nehezednek, mivel a megbetegedések 98 százalékát ezekben regisztrálják.

A friss adatok arra utalnak, hogy egyelőre nagyon távoli a WHO azon célkitűzése, amely a tbc eradikációjára irányul. A nehézségek többségében a terület alulfinanszírozottságára vezethetők vissza. „Felháborító a tény, hogy a tbc még mindig rengeteg embert megbetegít és megöl, miközben meglennének az eszközök a megelőzésére, felismerésére és kezelésére egyaránt” – hangsúlyozta dr. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A tuberkulózis, avagy a gümőkór egy bakteriális fertőzés okozta betegség, amelyért a Mycobacterium tuberculosis nevű kórokozó a felelős. A cseppfertőzéssel terjedő fertőzés elsősorban a tüdőt támadja meg, de más szervek, például a gerinc, az agy és a vesék működését is károsíthatja. Időben felismerve a tbc gyógyítható, illetve többféle gyógyszer is elérhető rá. Ezenkívül a súlyos lefolyású megbetegedés megelőzésére védőoltást is kifejlesztettek több évtizeddel ezelőtt. Ez a BCG-oltás, amelyet Magyarországon a csecsemők a kötelező gyermekkori oltások részeként kapnak meg.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!