WHO: nem szabad túlreagálni az omikron variánst

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint egyelőre keveset tudni omikron variánsról, nem célszerű emiatt túlzó és még indokolatlannak tartott korlátozásokat hozni.

Aggodalmát fejezte ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, amiért a koronavírus új, omikron nevű variánsa miatt egyes országok általános korlátozó intézkedéseket vezetnek be, ezek ugyanis a WHO szerint nem feltétlenül szükségesek és igazságtalanul büntetik az afrikai országokat. "Nagyon is megértem azokat az országokat, amelyek olyan variánstól védelmezik állampolgárjaikat, amelyet még nem ismerünk teljesen" - fogalmazott a főigazgató. "Ugyanúgy aggaszt viszont az is, hogy egyes tagállamok nyers, átfogó intézkedéseket hoznak, amelyeket nem támaszt alá bizonyíték vagy saját tapasztalat, és amelyek csak rontanak az egyenlőtlenségeken" - tette hozzá.

Omikron variáns: most még fontosabb az emlékeztető oltás A koronavírus elleni emlékeztető oltás felvételét sürgeti az Egyesült Államokban a CDC. Nem véletlenül: szakemberek a járványügyi helyzet súlyosbodásának lehetőségétől tartanak.

"Ésszerű és arányos" intézkedésekre van szükség

Az egy héttel korábban a Dél-afrikai Köztársaságból jelentett omikron nevű vírusvariáns világszerte nagy riadalmat keltett, több ország utazási korlátozásokat rendelt el, s ezek felszínre hozták a gazdag államok nagyarányú és a fejlődő világ gyér átoltottsága közötti különbségeket is. A WHO főigazgatója a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson mondott, honlapján közzétett beszédében sürgette a szervezet 194 tagországát, hogy hozzon "ésszerű és arányos" intézkedéseket.

Az egészségügyi miniszterek háromnapos WHO-tanácskozásán kedden a namíbiai küldöttség csalódását fejezte ki a dél-afrikai térség országaival szemben elrendelt utazási korlátozások miatt. "Ez az utazási korlátozás nem tudományos érveken vagy a WHO alapokmányán, hanem politikán alapuló, reflexszerű reagálás" - áll a delegáció állásfoglalásában. A közlemény szerint minden intézkedésnek a kockázattal arányosnak, időben korlátozottnak kell lennie, és úgy kell őket alkalmazni, hogy tiszteletben tartsák az utazók méltóságát, az emberi jogokat és a szabadságjogokat.

Ésszerű és arányos intézkedésekre van szükség a WHO szerint. Fotó: Getty Images
Ésszerű és arányos intézkedésekre van szükség a WHO szerint. Fotó: Getty Images

Nem ez fogja megállítani az omikront

Az egészségügyi világszervezet ismételten emlékeztetett arra is, hogy "a nemzetközileg fontos utazásoknak" - így a humanitárius és sürgősségi célú utazásoknak, a hazatelepítéseknek és a fontos javak szállításának - továbbra is elsődlegességet kell élvezniük. A WHO szerint az utazásokra vonatkozó általános tilalmak nem fogják megakadályozni az omikron variáns terjedését. A szervezet szerint ezek az intézkedések ráadásul kedvezőtlen hatással lehetnek a nemzetközi egészségügyi erőfeszítésekre a koronavírus -járvány közepette, ha elrettentik az országokat attól, hogy közkinccsé tegyék a járványügyi és szekvenálási adatokat.

Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete ugyanakkor az utazások elhalasztását javasolta a nagyobb kockázatnak kitett embereknek, így a hatvan év felettieknek, valamint a más betegségben - például szívbetegségben, daganatos megbetegedésekben és cukorbetegségben - szenvedőknek.

A WHO egyúttal felszólított minden utazót az éberségre: oltassa be magát a COVID-19 ellen, és az oltástól függetlenül tartsa be az közegészségügyi előírásokat, viseljen maszkot, tartsa be a fizikai távolságtartás szabályait és kerülje a zsúfolt, nem kellőképpen szellőztetett helyiségeket.

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban (EU) az 5-11 éves korosztálynak kifejlesztett, Pfizer-féle koronavírus-vakcinákat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra