Omikron variáns: a véltnél korábban bukkant fel Európában

Hollandiában már a Dél-afrikai Köztársaság bejelentése és az onnan induló járatok érkezése előtt azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát - közölte a holland közegészségügyi intézet (RIVM).

Az omikron variáns miatt most még fontosabb az emlékeztető oltás .

A holland közegészségügyi intézet tájékoztatása szerint az omikront két, november 19-én és november 23-án vett vizsgálati mintában is kimutatták Hollandiában. Arról, hogy az érintettek jártak-e Dél-Afrikában, még nincsenek információk - közölték. Később, november 26-án viszont egy Johannesburgból és egy Fokvárosból induló járaton legalább 14, a koronavírus új változatát hordozó ember érkezett Hollandiába.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus omikron
Érdekes részletek derültek ki az omikronról. Fotó: Getty Images

Így próbálnak védekezni ellene

Azóta már a világ számos országa felfüggesztette a dél-afrikai régióból érkező repülőgépek fogadását, vagy szigorították az onnan érkező utasokra vonatkozó beutazási szabályokat. Az Európai Bizottság pénteken a légiközlekedés leállítását javasolta a tagországoknak, hogy korlátozzák a koronavírus terjedését.

Aggodalomra ad okot az új variáns

A Dél-afrikai Köztársaság illetékes hatóságai csütörtökön számoltak be arról, hogy az országban a koronavírus új variánsát fedezték fel, amely akkor a B.1.1.529 nevet kapta. A közlés szerint az új variáns aggodalomra ad okot, mert könnyebben kikerülheti a szervezet COVID-19 elleni immunválaszát, valamint gyorsabban terjed.

Szakértők szerint az új változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest. Most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy át tud-e valamilyen mértékben hatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen.

Egy dél-afrikai orvos elmesélte, hogy milyen tüneteket tapasztaltak az első betegek, akiket bizonyíthatóan a koronavírus omikron variánsa fertőzött meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra