Világjárványt okozhat a dzsungelből támadó vírus?

Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy egy szúnyogok által terjesztett vírus könnyen világméretűvé válhat, mert akár egyetlen mutáció is elég lehet ahhoz, hogy robbanásszerű terjedést váltson ki - szúnyogcsípés nélkül is.

Ilyen gyorsan terjed a Zika-vírus. Mint arról beszámoltunk , a Zika-vírus okozta betegség 2016-ban globális egészségügyi vészhelyzetet okozott. Főként Dél-Amerikában született több ezer agykárosult csecsemő, miután anyjuk a terhesség alatt megfertőződött. A vírusfertőzés az újszülötteknél mikrokefáliát (szokatlanul kicsi fejet) és súlyos értelmi fogyatékosságot okoz. A Cell Reports című folyóiratban ismertetett laboratóriumi kutatás azt sugallja, hogy a vírus könnyen mutálódhat, és az új variánsok rendkívül gyorsan fertőzhetnek. Még azokban az országokban is, ahol a korábbi Zika-járványok után immunitás alakult ki. Mivel a kisfejűség is egy mutáció eredménye volt 2016-ban, elméletileg kialakulhat egy újabb, agresszívabb variáns is az egész világon - írta a BBC .

Kutatók szerint a Zika-vírus egy lépésnyire lehet a pandémiától.
Kutatók szerint a Zika-vírus egy lépésnyire lehet a pandémiától. Fotó: Getty Images

Alakváltó

A Zika-fertőzés tünetei: magas láz, kiütések testszerte, ízületi fájdalom. Eddig kevesen haltak meg a fertőzésben, és csak minden ötödik fertőzött embernél jelentkeznek tünetek, amelyek két hét után nyomtalanul elmúlnak. Noha a tudósok dolgoznak a terhes nőket védő Zika-vakcinán, jelenleg nincs működő gyógymód a vírus ellen a magzat számára. Így a fő lehetőség jelenleg a szúnyogcsípés elkerülése, csökkentése. A Zika-vírus a fertőzött Aedes szúnyogok csípésével fertőzi az embert, de szexuális úton is terjedhet. Ezek a rovarok az egész amerikai kontinensen - Kanada és Chile kivételével, ahol túl hideg van ahhoz, hogy megéljenek - és Ázsiában is megtalálhatók. Míg a legtöbb ember számára enyhe lefolyású a betegség, maradandó következmények nélkül, addig az anyaméhben lévő csecsemőkre katasztrofális következményekkel jár.

A kutatók sejtek és élő egerek segítségével rekonstruálták, mi történik, amikor a vírus ide-oda vándorol a szúnyogok, egerek és az emberek között. Azt találták, hogy amikor a vírus átjutott a szúnyogról az egerekre, akkor apró genetikai változások sora következett be. A vírus könnyen mutálódott oly módon, hogy még olyan állatokban is képes volt szaporodni és terjedni, amelyeknek korábban volt némi immunitásuk a szúnyogok által terjesztett fertőzés ellen. Sajnálatos módon, ha ez a variáns elterjedne, ugyanezekkel a problémákkal szembesülhetnénk a való életben is. Vagyis a vírus - immár elszakadva a szúnyogoktól - nemcsak azokat fertőzné újra, akik egyszer már átestek a fertőzésen és elvileg immunisak, hanem valószínűleg mindenkit.

A kutatók szerint további vizsgálatok szükségesek a vírus terjedésének megértése szempontjából. Bár a laboratóriumi eredmények egyértelműek, a való életben másképpen is - kedvezőbben vagy kedvezőtlenebbül - alakulhat a mutációk kimenetele. A kutatók szerint ugyanakkor meg lehet jósolni, hogy mely változatok okozhatnak jelentős problémákat a jövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?