Világjárvány - kérdőjelekkel

Egyelőre nem változtat a pandémiás terven a magyar egészségügyi kormányzat, annak ellenére, hogy a világjárványt okozó vírus a vártnál gyorsabban terjed. Az állami raktárakban lévő (titkos mennyiségű) vírus elleni szer kapcsán közben kiderült, hogy megjelentek azok a kórokozók, amelyekkel szemben hatástalan a gyógyszer.

Influenza

Jóllehet, az Egészségügyi Világszervezet június 12-én a legmagasabb, hatos fokozatra emelte az influenza A(H1N1) riasztási szintjét, a hazai egészségügyi kormányzat egyelőre nem változtat a világjárványra való felkészülést célzó, úgynevezett pandémiás terven. A szaktárca annak ellenére sem tartja szükségesnek a stratégia újragondolását, hogy a WHO a napokban példátlannak minősítette a vírus terjedési sebességét. A szervezet közleménye szerint a korábbi világjárványok idején a vírus fél év alatt terjedt el olyan mértékben, mint most az új H1N1-es vírus nem egészen 6 hét alatt.

Mindeközben az egyik (a svájci Roche által gyártott) antivirális készítmény kapcsán kiderült, hogy egyes kórokozókra már nem hat, vagyis bekövetkezett az, amitől a szakemberek tartottak: megváltozott, azaz mutálódott a vírus.

A legtöbb fejlett országgal ellentétben nem mindkét antivirális szerből, csupán az egyikből van itthon állami készlet. A központi depókban azonban éppen az az orvosság található, amelynek hatásossága immár megkérdőjelezhető, a másik, egyelőre abszolút megbízhatónak ítélt GlaxoSmithKline (GSK) készítmény esetleges állami megrendelését az Egészségügyi Minisztériumban nem tervezik.

A Medipress érdeklődésére a szaktárcánál leszögezték: Magyarországon az esetleges influenzajárvány szövődményeinek elhárításához szükséges antivirális szerek megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre. A depókban lévő gyógyszerek mennyiségét firtató kérdésünkre nem kaptunk választ. Azt sem kommentálták a minisztériumban, hogy mind európai, mind világviszonylatban példátlan, miszerint államtitokként kezelik a központi raktárkészlet mértékét. Noha a WHO ajánlása szerint a lakosságot folyamatosan tájékoztatni kell, a tárcánál úgy látják, a hazai pandémiás terv minden tekintetben megfelel mind az EU-s, mind a WHO elvárásainak.

Ezzel a járvánnyal szemben mindenki védtelen!

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) közölték: eddig összesen három beteg esetén jelentettek antivirális szerre rezisztens influenza A(H1N1)v vírust (egy-egy betegnél Dániából, Japánból és Hong-Kongból). Az így módosult kórokozó nem terjedt tovább emberről emberre. A fenti esemény szórványosnak minősül, ugyanis a többi vizsgált vírus nem mutatta ezt az eltérést.

Emlékeztetnek arra is, hogy a WHO nem változtatott a klinikai kezelési ajánlásain és az antivirális szerek továbbra is kulcsfontosságúak az influenza pandémia elleni küzdelemben. Hangsúlyozzák azt is, hogy a szervezet változatlanul a magyar kormányzat által is megrendelt oseltamivir hatóanyagú gyógyszert javasolja az A(H1N1)v vírusfertőzés kezelésekor. A hatóság ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy megelőzésre ebben a járványban nem szabad antivirális szert szedni. Az antivirális szereket az orvos utasításának megfelelő adagolásban kell alkalmazni az előírt ideig, mert ezáltal csökkenthető az antivirális szer elleni rezisztencia kialakulásának az esélye.

A WHO utoljára július 6-án adott ki világösszesítést. Eszerint csaknem 140 országban csaknem 100 ezer fertőzést okozott az új vírus, és majdnem 430 eset végződött halállal.

Animáció, videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?