Végre elérhető a koronavírusteszt

Ha fizetünk, most már kérdés nélkül is megcsinálják a koronavírustesztet az egyik magyarországi magánlaborban. Az eredmény akár 24 órán belül megérkezik.

A járvány megfékezéséhez elengedhetetlen a fertőzöttek mihamarabbi felismerése, amihez egy laboratóriumi vizsgálat, az RT-PCR-teszt kínálja a legmegbízhatóbb módszert. Cikkünkben minden információt összegyűjtöttünk erről a vizsgálatról. Kattintson és olvassa el.

Bár Magyarországon 8 nappal ezelőtt diagnosztizálták az első koronavírus-fertőzöttet , s azóta már 19 igazolt eset van , még mindig csak 858 esetben végezték el a koronavírustesztet, miközben többen is arról számoltak be, hogy hiába kérték, elutasították őket. A kevés koronavírusteszt elvégzése egyébként világviszonylatban is aggasztó. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adamon Gebrejeszusz a világjárvány szerdai bejelentésekor fel is szólította az országokat, keressék és teszteljék, kezeljék, izolálják a betegeket.

Nyálmintával tesztelik, az NNK is megerősíti

Nem csoda hát, ha sokan várták annak a lehetőségét, hogy akár magánúton, térítés ellenében is megjelenjenek a koronavírustesztek Magyarországon. Az első ilyen vizsgálatot végző laborról az Mfor.hu számolt be. A cikk szerint, a Mikromikomed Lab-ban mintegy 46 ezer forintért lehet elvégeztetni a koronavírustesztet, bárki bármikor kérheti, az eredményt pedig várhatóan 24 órán belül meg is kapja.

koronavírusteszt, koronavírus-járvány, koronavírus, vizsgálat, COVID-19
Új koronavírusteszteket végeznek egy wales-i laborban. Fotó: Ben Birchall/Getty Images

S, míg a Dél-Pesti Centrumkórházban az orvosok csak indokolt esetben végzik el a tesztet, addig a magánlabornál nem szükséges hozzá kikérdezés, tünet vagy bármilyen vizsgálat. A koronavírustesztre csak írásban lehet jelentkezni az [email protected] címre küldött elektronikus levélben.

A szakemberek arra kérik a vizsgálatra jelentkezőket, hogy ha lehet, ne egyenek, igyanak, sőt fogat se mossanak a mintavétel előtt 8-12 óráig, mert attól felhígulhat a kórokozó, amit a garatból és az orrból vett mintából mutatnak ki. A teszt nagyon érzékeny, már alacsony vírusszám mellett is kimutatja a fertőzést, sőt a gyanús eseteket még a Nemzeti Népegészségügyi Központba (NNK) is elküldik hivatalos megerősítésre.

Társportálunk, az nlc.hu cikkéből kiderül, hogyan kell helyesen fertőtleníteni a lakásunkat, hogy megóvjuk az egészségünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.