Nem termelt antitestet a koronavírusos magyar úszók szervezete

Hiába vettek vért a korábban koronavírus-fertőzésen átesett sportolóktól, az nem tartalmazott antitesteket, így a betegeken sem lehetett segíteni vele.

Még március végén robbant a hír, hogy a magyar úszóválogatott tíz tagjánál is koronavírus-fertőzést állapítottak meg. Mint arról a HáziPatika.com-on is beszámoltunk , többen közülük - Kapás Boglárka, Kozma Dominik, Bohus Richárd és Horváth Dávid - névvel is vállalták a nyilvánosságot, így nem csoda, ha április végén, gyógyulásukat követően ők és a többiek is példamutató módon karjukat nyújtották, hogy vérükkel segítsenek a még COVID-19-ben szenvedőknek. Mint ismeretes, a fertőzésen átesettek szervezete úgynevezett antitestet termel, melynek segítségével több esetben is sikerrel gyógyítottak már meg súlyos állapotban lévő koronavírus-betegeket. Arra azonban senki sem számított, amiről kedden számolt be a 24.hu, hogy az úszók szervezete nem termelt antitestet.

Kapás Boglárka, koronavírus, COVID-19
Kapás Boglárka is névvel vállalta, hogy elkapta a koronavírust, s mint akkor megírtuk, neki sem voltak tünetei. Fotó: Ian MacNicol/Getty Images

A portál kérdésére Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese úgy fogalmazott, a koronavírus "számos kérdésben felülírhatja az eddigi paradigmákat". Példaként hozta, hogy míg a nyilvántartott fertőzöttek között átlag 5 százalék, tehát viszonylag magas az elhalálozás, addig sok emberen úgy megy keresztül a vírus, hogy észre sem veszi, szervezete el sem jut az ellenanyag termeléséig.

"Készen kapják az ellenanyagot, ami elpusztítja a koronavírust" Bár világszerte rengeteg hatóanyagot tesztelnek különböző laboratóriumokban, a SARS-CoV-2 vírus ellen továbbra sem létezik védőoltás vagy gyógyszer. A súlyos fertőzötteknek azonban reményt jelenthet az egyre több országban - köztük hazánkban is - megkezdett vérplazma-terápia. De pontosan miből áll ez a kezelés, kik lehetnek donorok és milyen eredményeket tapasztaltak eddig? A válaszokért kattintson korábbi cikkünkre.

Tizenkilenc emberen tudtak eddig segíteni

"A sportolók közül nemcsak az úszókat, hanem összesen öt sportág 29 élsportolóját teszteltük. Közülük egyet találtunk - nem úszót -, akinek a vérében ellenanyagot tudtunk kimutatni. Ez egyetlen dolgot jelent biztosan: bár bizonyítottan minden élsportoló mintaadónk fertőzött volt, vagyis átesett a koronavírus-fertőzésen, közülük huszonnyolcan egyáltalán nem védettek az újabb fertőzés" - jelentette ki a rektorhelyettes, aki a vérvételt levezénylő OrthoSera Kft. igazgatóságának tagja is. E minőségében arról is beszélt, a gyógyításra alkalmas antitesteket tartalmazó vérplazmát csak hazai betegek kaphatják meg, s eddig 19 embert kezeltek így.

"Az eddigi 450 felajánlás közül az érintettek felét találtuk alkalmas donornak, a maradék 225 fő esetében negyvennek a véréből tudtuk kimutatni az antitesteket. A negyvenből húsznál gyógyításra alkalmas vérplazmát tudunk előállítani, ezek mindegyike egy-egy beteg megmentését szolgálja" - mondta Lacza.

Hiába kötelező, egyre többen fütyülnek az üzletekben a maszkhordásra - további részletekről az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.