Nagyobb kihívások, megerősített immunvédelem

Id. dr. Béres József kutató rájött, hogy miként a növényét, úgy határozza meg az emberi szervezet állapotát is a megfelelő ásványianyag-, és nyomelem-ellátottság.(x)

Ha az ettől nagymértékben függő immunrendszerünk jól működik, akkor nincs szükségünk gyógyszerre: testünk természetes módon, saját maga képes megbirkózni a kórokozókkal.

Sok éves kutatómunka eredményeként e gondolat nyomán született meg a Béres Csepp , amely nemcsak az egészség fenntartására képes, de segítséget nyújt betegségek esetén is. Feltalálása óta eredeti erejét hordozza, ám azóta eltelt négy évtized. Felgyorsult körülöttünk a világ, és vele a mi életünk is. Sok szerepben, sok színtéren kell maximálisan teljesítenünk, és az ebből adódó stressz megpróbál minket lelkileg és fizikailag is. Több a környezeti ártalom, még kevesebb természetes tápanyaghoz jutunk, miközben az egészségünket támadó kórokozók egyre ellenállóbbak.

A szervezetünket érintő kihívások normál életvitel mellett is egyre fokozódnak. Id. dr. Béres József élete végéig kutatta a lehetőségét annak, hogy a változó kihívásokra egyre kifinomultabb válaszokat adhassunk. Legendás találmányát, a Béres Cseppet „megerősíteni” kívánta a szer antioxidáns hatásának fokozásával.

Szervezetünkben természetes folyamatok kapcsán oxidáció zajlik, aminek során szabad gyökök keletkeznek. Amennyiben túlzott mennyiségben képződnek, kóros változásokat indíthatnak el sejtjeinkben. És bár a megfelelően működő antioxidáns védelmi rendszerünk megvédene, sajnos ma már a táplálékunkkal nem mindig tudjuk fedezni azt a mennyiségű vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet, amelyek segítségével a sok káros civilizációs hatást ellensúlyoznánk. Ahhoz, hogy a megbillent egyensúlyt helyreállítsuk, egy kis extra adag antioxidánsra van szükségünk.

Id. dr. Béres József gondolata mára testet öltött: megszületett a második generációs Béres Csepp, a Béres Csepp Extra. A kutatók fejlesztő munkájának eredményeként sikerült bővíteni a hatóanyagok körét oly módon, hogy a különleges, folyadékformátumú, komplex medicina stabilitása a megemelkedett hatóanyagtartalom mellett is megmaradjon. A Béres Csepp Extra hatóanyagai megfelelő módon pótolják a szervezetünkből hiányzó ásványi anyagokat és nyomelemeket, megerősítik testünk természetes immunvédelmét, hogy jobban ellenállhassunk a belső és külső károsító hatásoknak.

Ma, amikor egyre komolyabb kihívásokkal kell küzdenünk, szükségünk van minden erőnkre, egészséges szervezetre és mindarra, ami hozzásegít ehhez. Egy kis üvegnyi immunerősítő, a Béres Csepp Extra évtizedek tudását, tapasztalatát és a folytonos fejlődést magában hordozva ebben tud a társunk lenni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!