Müller Cecília: újabb járvány indult Magyarországon

Jelentősen megemelkedett a fertőző májgyulladásos megbetegedések száma itthon. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a fertőzés terjedésében egy új vírustörzs megjelenése játszhat szerepet.

Az elmúlt évek során jelentősen visszaesett a hepatitis A hazai előfordulása. Míg 2016-ban még 699 megbetegedést regisztráltak, addig 2020 már csupán 28 esetről érkezett jelentés. Tavaly 75-en fertőződtek meg, az idei év első hét hónapjában viszont 346-an – írta meg saját értesüléseire hivatkozva a Népszava. A lap cikke szerint Müller Cecília körlevélben fordult a fővárosi egészségügyi szolgáltatókhoz, hogy az orvosok tájékoztassák pácienseiket a fertőzés megelőzési lehetőségeiről. Az idei járvány ugyanis főként Budapestet érinti, az esetek több mint felét itt jelentették.

láz, lázmérő, betegség
A fertőző májgyulladás jellemzően lázzal, gyengeséggel, hasi fájdalmakkal jelentkezik. Fotó: Getty Images

Ócsai Lajos, az egykori ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetője elmondta, a fertőző májgyulladás vírusa széklettel ürül a szervezetből. A fertőzés piszkos kéz, illetve szennyezett étel agy ital közvetítésével terjedhet. Emellett átadható közvetlen kontaktus és szexuális érintkezés útján is. A vírus lappangási ideje 15-30 nap is lehet. A betegség első tünetei közé tartozik a láz, étvágytalanság, gyengeség, hasi fájdalom. Később hányás, a has jobb felső részén érzett fájdalom, érzékenység, valamint sötét vizelet, világos széklet, sárgaság jelentkezhet.

A szakember szerint a hepatitis A kiterjedt járványokat okozhat, amennyiben rossz szociális körülmények között élő csoportokban is elkezd terjedni. A megelőzésben kulcsfontosságú szerepe van a rendszeres kézmosásnak, illetve a zöldségek és gyümölcsök fogyasztás előtti megtisztításának. Ezen felül a fertőző májgyulladással szemben a patikákban védőoltás is elérhető. Az oltóanyag vényköteles, támogatás pedig nem jár az árukra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?