Ritka vírus robbantott járványt Magyarországon – 3 lépéssel leküzdhető a hepatitis A

Idén eddig csaknem 1600 embernél mutatták ki a hepatitis A-vírust, ami az előző évekhez képest kiugróan magas szám.

A fejlett világban ritkának számító vírus okozott járványt Magyarországon. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti járványügyi jelentései szerint 2025-ben november elejéig csaknem 1600 ember kapta el a hepatitis A-t, vagyis a vírus okozta járványos májgyulladást – írta meg a 24.hu. 

Az idei esetszám kiugróan magas: az elmúlt évek átlagának több mint 15-szöröse.

Gumikesztyűs kézben kémcső, rajta a betegség felirata.
A fejlett országokban meglehetősen ritka a járványos májgyulladás. Fotó: Getty Images

A tünetek enyhék, de eldurvulhat

Sokan semmilyen tünetet nem tapasztalnak, ám a fertőzés járhat szokatlan fáradtsággal, gyengeséggel, hányással, hasmenéssel és alhasi fájdalommal is. Szintén árulkodhat a megbetegedésről sötét színű vizelet, szürkés vagy agyagos széklet, étvágytalanság, hőemelkedés, viszketés és sárgaság a bőrön, szemfehérjén – mondta el a portálnak Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ szakembere. A betegség általában enyhe lefolyású, néhány hét alatt minden tünet elmúlik, ritkább esetekben azonban súlyossá válhat és akár hónapokig is eltarthat.

A hepatitis A kezelése

  • Ha a fenti tüneteket észleled, keresd fel a háziorvosod!
  • Pihenj sokat!
  • Pótold a folyadékot, igyál elegendő vizet, teát!
  • Kerüld az alkoholt!

Időseknél, várandósoknál és krónikus betegeknél a betegség ritkán májelégtelenséghez vezethet, ami kórházi kezelést, súlyos esetben pedig akár májátültetést is igényelhet.

Amíg a vírus kimutatható...

  • ne érintkezz mások ételével;
  • kerüld a szexuális együttléteket;
  • minden vécéhasználat után alaposan moss kezet; illetve 
  • ne ossz meg másokkal evőeszközt, törölközőt és egyéb személyes tárgyakat!

Így előzd meg a fertőzést

A betegséget elsősorban védőoltással lehet megelőzni, amely vényre, térítés ellenében kiváltható a gyógyszertárakban. Emellett fontos a gyakori kézmosás is, hiszen a betegség vírusa leggyakrabban a higiénia hiánya miatt (fekáliával) szennyezett étel vagy víz fogyasztásával terjed.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!