Minden idők egyik legfurcsább olimpiája lesz az idei

A magyar olimpikonok csak akkor vehetnek részt az olimpián, ha védettek a koronavírussal szemben, a japánok viszont még így is tiltakoznak a játékok megrendezése ellen. De van olyan sportoló is, aki lemondta részvételét, mert nézők előtt kellett volna versenyeznie.

Minden idők egyik legfurcsább olimpiája lesz a július 23-án kezdődő tokiói. A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott nyári játékokon nézők nélkül zajlanak majd az események, és nem sokkal a rajt előtt az is eldőlt, hogy a magyar sportolók csak akkor vehetnek részt az olimpián, ha védettek a koronavírussal szemben.

176-ból 4

Olimpia: gyorsan terjed a delta variáns Tokióban - kattintson!

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) múlt pénteken rendkívüli elnökségi ülést hívott össze és végül hosszas megbeszélés után elfogadta az orvosi bizottság javaslatát, így védettség nélküli magyar sportoló nem utazhat a tokiói olimpiára. A MOB-döntés a szerb evezősök esete után született: egyik versenyzőjük pozitív mintát adott Japánban, de nemcsak őt, hanem a vele utazó négy társát is karaténba helyezték két hétre. A MOB ezt úgy értékelte, hogy a japán szervezők üzenete egyértelmű: pozitív minta esetén nem mérlegelnek, hanem határozott protokoll szerint járnak el. Az nso információi szerint a 176 magyar olimpikon közül négynek nem volt védettsége, vagyis nem estek át koronavírus-fertőzésen, és oltást sem kaptak. A lap úgy tudja, a négy emberből három úszó, akik közül egy már pénteken beoltatta magát, kettő pedig az utazás előtt oltakozik.

Tokió, olimpia, koronavírus
Japán tovább szigorít Fotó: Getty Images

Zárt kapuk Szapporóban és Fukusimában is

Arról, hogy a tokiói versenyeken hazai nézők sem lehetnek, múlt csütörtökön döntöttek az illetékes japán hatóságok. Az már márciusban kiderült, hogy külföldi nézőket nem engednek be az eseményre, a helyi drukkerek jelenlétéről való határozatot viszont az utolsó pillanatokig igyekeztek kitolni. Először tízezer főben maximalizálták a nézőszámot, majd ötezerre redukálták, végül bejelentették, hogy zárt kapuk mögött rendeznek meg mindent. A döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után született meg, és az előzménye az, hogy a japán kormány a koronavírus-járvány miatt július 12-étől augusztus 22-éig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosban.

Mára az is kiderült, hogy a koronavírus-fertőzések számának emelkedése miatt a helyi járványügyi hatóságok úgy döntöttek, hogy nemcsak Tokióban, hanem két további olimpiai helyszínen, Fukusimában és Szapporóban sem lehetnek jelen nézők a versenyeken. A 2011-es földrengés, szökőár és atomerőmű-baleset miatt az újjászületés szimbólumának is tekintett Fukusimában baseball- és softballmérkőzések, míg Szapporóban labdarúgó-mérkőzések lesznek. Mijagi, Sizouka és Ibaraki prefektúra egyelőre nem hozott hasonló intézkedést, az ottani eseményeket csökkentett nézőszámmal tervezik megrendezni.

Nézők nélkül fabatkát sem ér

"Hé, srácok! Csak tudatni akarom veletek, hogy visszaléptem az olimpiától. Nem volt könnyű döntés, mert mindig is az volt az álmom, hogy hazámat, Ausztráliát képviseljem a Játékokon, és lehet, hogy erre többé már nem lesz lehetőségem. De az a gondolat, hogy üres nézőtér előtt kell teniszeznem, elriasztott. Ez nem való nekem, és soha nem is volt." Nagyjából ezt közölte a Twitteren a teniszező Nick Kyrgios a rajongóival. Ő az első sztársportoló, aki a nézők hiányára hivatkozva lépett vissza, de könnyen lehet, hogy nem az utolsó.

Vízipisztolyos incidens

Az elmúlt hónapokban egyébként több közvélemény-kutatás is azt mutatta, hogy a japánok többsége a járványveszély miatt nem akarja, hogy megrendezzék az olimpiát, mivel az országban még mindig ezernél több fertőzöttet regisztálnak napról napra. A minap egy nő vízipisztollyal akarta eloltani az olimpiai lángot, hogy így tiltakozzon a tokiói olimpia megrendezése ellen. Az eset akkor történt, amikor a fáklyás menet résztvevői Mito városán haladtak át.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!