Merkely: ezek a tünetek is utalhatnak koronavírusra

A szeptemberi iskolakezdésről, a koronavírus-járvány várható második hullámáról és a vakcináról is beszélt a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla egy friss tévés interjúban.

Koronavírus: durva tévhit kering a neten Számos megosztást kapott az elmúlt napokban a Facebookon az a bejegyzés, amely egy 1976-ban megjelent, koronavírus-fertőzésről szóló orvosi cikk egy részletét közli. Részletek itt .

Merkely Béla az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol felhívta a figyelmet arra, hogy most nem állhat úgy le az élet, ahogy tavasszal, hiszen ősztől kezdődik az iskola, és a szülőknek is dolgozni kell menni. A járványügyi intézkedéseknek tehát ehhez a helyzethez kell alkalmazkodniuk.

A szakember úgy véli, a tömeges fertőzések kockázatát jelentősen csökkentené, ha az iskolákban csúsztatott szünetet és étkeztetést vezetnének be, ha az osztályon kívül a kisebbek is hordanának maszkot, illetve, ha minél több fertőtlenítőt helyeznének ki az épületekben. Kiemelte: a tanárok gyakori tesztelése is fontos, ők lehetnek ugyanis a vírus lehetséges indikátorai az iskolákban.

Merkely Béla szerint most nem állhat úgy le az élet a járvány miatt, ahogy tavasszal.
Merkely Béla szerint most nem állhat úgy le az élet a járvány miatt, ahogy tavasszal. Fotó: Getty Images

Zavartság is utalhat a koronavírusra

A szuperfertőzöttekről - akik sokaknak is adhatják tovább a fertőzést - szólva leszögezte: ők általában kifejezetten betegek, a gyerekeknél és az időseknél azonban gyakran nem típusosak a tünetek. Ez azt jelenti, hogy akár bélrendszeri panaszok vagy az időseknél zavartság is utalhat a koronavírusra.

A szakember szerint egyébként hamarabb jön el a második hullám, mint ahogy az influenzajárvány elkezdődne. Azt viszont, hogy nálunk pontosan mikor lesz vakcina , egyelőre nehéz megmondani, de Merkely úgy gondolja, esélyes, hogy még idén elkészülhet. A SOTE rektora arról is beszélt, először az igazán veszélyeztetett korosztályt, azaz a 65 év felettieket oltatná be, illetve az egészségügyi dolgozókat, a vakcinát pedig ingyenessé tenné.

Védőtávolság, állandó fertőtlenítés, köhögési etikett - Ilyen lesz az iskolakezdés a járványügyi protokoll szerint - a részleteket elolvashatja az nlc.hu cikkében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra