Durva hasmenést okozhat, mégis megfeledkezünk róla – Legalább a világnapon figyelj erre

A megfelelő időpontban és technikával végzett kézmosás az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb eszköz a fertőzések terjedésének csökkentésére.

A fertőző betegségek egy része közvetlen érintkezéssel, illetve szennyezett kéz és felületek közvetítésével is terjedhet. Ezért különösen fontos a megfelelő kézhigiéné a mindennapi életben olyan helyzetekben, amikor sokak által használt tárgyakkal és felületekkel érintkezünk, például tömegközlekedés vagy bevásárlás során, illetve azt követően – figyelmeztet csütörtöki, a kézmosás október 15-i világnapja alkalmából kiadott közleményében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

egy nő a kezét mossa a csapnál
Fotó: Getty Images

A helyes kézmosás lépései

A kézmosás hatékonyságának alapvető feltétele a helyes technika. Nem elegendő csupán a tenyér és a kéz könnyen hozzáférhető részeit megtisztítani: a kéz teljes felületét alaposan át kell mosni. Különös figyelmet érdemelnek az ujjbegyek, a hüvelykujjak, az ujjak közötti területek és a kézhát, amelyek gyakran kimaradnak a kézmosás során. A szappanos kézmosás során a kéz teljes felületét legalább 20 másodpercig alaposan dörzsöljük át, majd folyó vízzel öblítsük le, és gondoskodjunk a megfelelő kézszárításról. Kézzel működtetett csap esetén az egyszer használatos papírtörlő a csap elzárására is használható, ezzel csökkentve a kéz újbóli szennyeződésének lehetőségét.

Különösen fontos a szappanos kézmosás ételkészítés és étkezés előtt, szoptatás és mások etetése előtt, WC-használatot vagy pelenkacserét követően, valamint köhögés, tüsszentés vagy orrfújás után, továbbá, ha a kéz szemmel láthatóan szennyezett. Amennyiben nincs lehetőség szappannal és vízzel történő kézmosásra, és a kéz nem tűnik szennyezettnek, legalább 60 százalékos alkoholtartalmú kézfertőtlenítő is használható.

Szó szerint életmentő lehet a kézmosás

A kézmosás jelentőségét nemzetközi adatok is alátámasztják. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) 2025-ben kiadott ajánlása szerint a megfelelő kézhigiéné mintegy 30 százalékkal csökkentheti a hasmenéses megbetegedések, illetve 17 százalékkal az akut légúti fertőzések előfordulását. Becslések szerint a megfelelő kézhigiéné széles körű alkalmazásával világszerte évente akár 740 ezer haláleset is megelőzhető lenne. A rendszeres és alapos kézmosás különösen fontos a gyomor-bélrendszeri fertőzések megelőzésében, de a légúti fertőzések – például a nátha, az influenza és a Covid-19 – terjedésének mérsékléséhez is hozzájárul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!