Kötelező oltás: siralmas átoltottság a rendvédelmiseknél

Nagyon sok a bizonytalanság a közszférában a kötelező oltások körül.

A rendvédelemben dolgozók átoltottsága nagyjából 70 százalékos - erősítette meg a Népszavának a BÉT munkavállalói oldalának vezetője. Powell Pál azt mondta, hogy az adminisztrációs területeken magasabb, az "élesben dolgozók" körében pedig alacsonyabb ez az arány.

rend
A rendvédelmisek 30 százaléka oltatlan. Fotó: Getty Images

Megdöbbentő arányok

A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke, Bárdos Judit adatai szerint a 36 ezer hivatásos rendvédelmi alkalmazott közül legalább 10 ezer nem rendelkezik oltással . A 15 ezer rendvédelmi igazgatási jogviszonyban dolgozó (riasz-os) és a Munka törvénykönyve szabályai alapján foglalkoztatott munkavállalóból pedig legalább kétezren lehetnek az oltatlanok. A katasztrófavédelem munkatársainak 30 százaléka is oltatlan, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) közlése szerint pedig a hétezer vonulós tűzoltó körében csak 60 százalékos az oltottság. A szakszervezetek szerint a megélhetési gondok miatt az oltatlan 30 százalék egy része ugyan végül beoltatja majd magát, de a kiesőket lehetetlen lesz túlórákkal pótolni.

A lap szerint nagyon sok a bizonytalanság az oltásokkal kapcsolatban. A munkavállalók például nem tudták tisztázni a belügyi tárcával, hogy az ügyfelekkel közvetlenül nem találkozó rendvédelmi alkalmazottak közül kinek és mikor kell megkapnia a koronavírus elleni védőoltást ahhoz, hogy ne küldjék fizetés nélküli szabadságra.

December 15-éig van haladék

Mint arról beszámoltunk , Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még október végén jelentette be, hogy a munkaadók előírhatják a kötelező az oltást a dolgozóiknak, és munkáltatóként az állam is így fog tenni a közszféra dolgozóinál. Az oltásra december 15-éig kapnak haladékot, ha eddig nem oltatják be magukat a munkavállalók, akkor fizetés nélküli szabadságra küldhetők, egy év után pedig elbocsájthatók.

A dunaföldvári Pannon Bio jelentős bónuszt fizet dolgozóinak, ha beoltatják magukat. Az első oltásért nettó 175 ezer forintot utalnak, a másodikért szintén ugyanennyit. Akik már korábban beoltatták magukat, a harmadik oltásért nettó 360 ezer forintot kapnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.