Koronavírus: kötelezővé tehetik az oltást a munkahelyeken

A kormány szerdai döntése értelmében jogot kapnak a hazai munkáltatók arra, hogy munkavállalóik számára szükséges feltételként szabják meg a COVID-19 elleni védőoltás felvételét a munkavégzéshez - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Csütörtök reggelig 45 újabb haláleset történt egy nap alatt Magyarországon COVID-19-hez köthetően.

Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón kifejtette, a kormány által figyelembe vett előrejelzések szerint Magyarországon ismét ugrásszerűen megnövekedhet a koronavírus-fertőzések száma a negyedik járványhullám során. Ezzel együtt a kórházi kezelésre, illetve lélegeztetőgépre kerülő betegek, valamint a halálesetek számában nem várható olyan súlyos helyzet, mint a korábbi hullámok alkalmával. Mindazonáltal a kormányzat a szerdai kormányülésen úgy döntött a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs javaslatára, hogy három járványügyi intézkedést vezet be az országban.

  1. A kormányzat jogot biztosít a cégek és vállalkozások számára, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a COVID-19 elleni védőoltást alkalmazottaik számára. Gulyás Gergely hozzátette, az állami működtetésű szerveknél az állam mint munkáltató élni is fog ezzel a lehetőséggel, míg az önkormányzatok alá tartozó munkahelyeken a polgármesterek hozhatnak döntést a kérdésben. A pontos szabályozás megegyezik majd az egészségügyi dolgozóknál már korábban bevezetett kötelező oltásokkal kapcsolatos szabályozással.
  2. A közösségi közlekedési eszközökön november 1-től ismét kötelezővé válik a maszkviselés.
  3. Az egészségügyi intézményekben általános látogatási tilalom lép érvénybe, míg a szociális intézményekben az intézményvezetők dönthetnek hasonló tilalom bevezetéséről.

A miniszter végezetül felhívta a figyelmet a COVID-19 elleni oltások fontosságára, arra biztatva mindenkit, hogy aki még nem tette, oltassa be magát.

Kemenesi Gábor virológus szerint a koronavírus-járvány mellett az idei szezonban egy újult erővel támadó influenzajárványra is fel kell készülnünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.