Így is lehet ösztönözni a dolgozók kötelező oltását

Jelentős mennyiségű készpénzzel sarkallja dolgozóit az oltások felvételére egy dunaföldvári cég.

A dunaföldvári Pannon Bio jelentős bónuszt fizet dolgozóinak, ha beoltatják magukat. Az első oltásért nettó 175 ezer forintot utalnak, a másodikért szintén ugyanennyit. Akik már korábban beoltatták magukat, a harmadik oltásért nettó 360 ezer forintot kapnak - írta a Portfólió .

penz
Nettó 360 ezer forintot kapnak az oltásokért. Fotó: Getty Images

Ők így ösztönöznek

A cégnél tehát kötelező lesz az oltás, de úgy, hogy ezt jelentős bónusszal ösztönzik. Aki viszont ennek ellenére sem hajlandó beoltatni magát, azt január elsejétől fizetés nélküli szabadságra küldik, kivéve, ha orvosi igazolással bizonyítják, hogy egészségi okokból nem vehetik fel azt oltást. A cég vezérigazgatója, Pavel Kudriavtcev azt írta a lapnak elküldött levelében, hogy a védőoltás az egyetlen eszköz, amellyel biztonságban tudhatják egymást és a munkahelyüket.

Mint arról beszámoltunk , a kormány három hete tette lehetővé a cégeknek, hogy kötelezővé tegyék munkavállalóik számára az oltást. Számos cég nyilatkozott a témában, de a dunaföldvári cég kivételével eddig senkiről nem tudni, hogy pénzzel ösztönöznék dolgozóikat az oltások felvételére.

A Mol a napokban közölte , hogy a koronavírus elleni védőoltáshoz köti a munkavégzést, a munkavállalóknak január végéig kell valamilyen formában igazolniuk a védettségüket. A Richternél is kötelezik a dolgozókat az oltásra, mert a gyógyszercég termelő cég, a megbetegedések pedig a termelés folyamatosságát veszélyeztethetik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.