Kötelező COVID-oltás: sok minden nem világos

A kormány úgy döntött, hogy az egészségügyi dolgozók körében kötelezővé teszi az új típusú koronavírus elleni oltást. Ezzel kapcsolatban azonban még több megválaszolatlan kérdés is van, a szakszervezetek ráadásul attól tartanak, hogy a döntés jelentős fennakadásokat okoz a munkaszervezésben, egyeseket pedig kifejezetten negatívan érint majd.

Magyarországon egy orvos kapta meg az első koronavírus -vakcinát, még tavaly december 26-án. Az első szállítmányokkal még kizárólag egészségügyi dolgozókat oltottak, hiszen a hazai oltási terv alapján a fertőzötteket ellátó személyzet magasan a veszélyeztetettségi lista csúcsán állt. A nagy többség élt is a lehetőséggel, és még 2021 tavasza előtt beoltatta magát. Akik viszont valamilyen okból eddig nem kérték a védőoltást, azokat a kormány döntése most egy szokatlan helyzet elé állította - hangzott el az RTL Klub Híradójának egyik riportjában .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Beoltanak egy férfit a koronavírus ellen. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Fennakadásokat szülhet a döntés

Mint ismert, a kormány a napokban úgy döntött , hogy az egészségügyi dolgozók körében kötelezővé teszi az új típusú koronavírus elleni oltást. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Hír TV-nek adott interjújában azonban már arra utalt, hogy a 3. oltás is kötelező lesz ebben a munkakörben. Aki viszont nem kapja meg az ismétlő dózist, az egy olyan munkabeosztást fog kapni ezentúl, amely segítségével nem találkozhat betegekkel - derült ki a miniszter szavaiból.

Az oltási kötelezettség azonban nemcsak a betegellátást végző dolgozókra vonatkozik, hanem az összes egészségügyi dolgozóra, tehát az úgynevezett háttérszemélyzetre is. Ezt Kásler azzal indokolta, hogy a betegellátásban résztvevőket nem tudják teljesen elszeparálni a kórház működéséért felelő dolgozóktól. Így viszont ez a döntés a munkszervezésben jelentős fennakadásokat okozhat, a munkarend és a beosztás változásai pedig akár jövedelemcsökkenéssel is járhatnak.

Küzdenek a hátrányos megkülönböztetés ellen

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna az RTL-nek úgy fogalmozott, szeretnék elkerülni, hogy elegendő szakmai és tudományos adat nélkül kezdjék meg az egészségügyben a harmadik dózisok tömeges beadását. Egyelőre ugyanis az ismétlő oltás szükségessége sincs egyértelműen kimondva, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig kifejezetten óvatosságra intette az országokat ezzel kapcsolatban.

COVID-19: a fiatalabbak szervezetére is veszélyes - kattintson!

A szakszervezet szerint a legfontosabb az lenne, ha nem a kórházi dolgozókon tesztelnék a harmadik koronavírus -oltás hatásait, illetve ha nem kizárólag azért osztogatnák az újabb dózisokat, mert rengeteg felhalmozott oltás maradt az országban, amit egyelőre senki sem kér. Az érdekképviseletek emellett azt is szeretnék elérni, hogy semmiféle hátrány ne érhesse azokat, akik egészségügyi okok miatt nem kérték és most sem kérhetik az oltást.

Koronavírus: megnyugtató hírek a hazai helyzetről - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!