Korovanírus: nő a kínaellenes hangulat

A koronavírust kísérő pánik miatt világszerte egyre több ázsiait ér valamilyen rasszista atrocitás.

"Vietnámiak vagyunk" - hirdeti a felirat az egyik budapesti ruhabolt ajtaján. A Hollán Ernő utcában található kis üzlet nem az egyedüli, amely a napokban fontosnak érezte kifejezni, hogy dolgozói nem Kínából érkeztek, hasonló felirat fogadja a Bajcsy-Zsilinszky úton található egyik bolt vendégeit is. Bár Magyarországon még egyetlen koronavírusos esetet sem diagnosztizáltak (sőt egész Európában alig tucatnyi fertőzés ismert csupán), a járvány gazdasági következményei már most jól érzékelhetőek nálunk is. A budapesti szállodáknak több száz foglalást kell törölniük, és a vendéglátóhelyek úgy kalkulálnak, hogy a következő hetekben is nagyjából 20 százalékkal visszaesik majd a Kínából érkező turisták száma. A már itt élő ázsiaiak pedig a megszokottnál is több szúrós tekintetre és nagyobb távolságtartásra számíthatnak. Az idegenellenességet azonban nem csak a magyarok között szítja fel a vírus.

Koronavírus: nemzetközi vészhelyzetet hirdettek Nemzetközi vészhelyzetet hirdetett az új koronavírus miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Kattintson a részletekért!

Politikai indulatokat tüzelt fel a térségben

Az elmúlt években több kutatás is rávilágított, hogy az EU tagországai közül magasan a magyarokban a legnagyobb az idegenellenesség . Az elmúlt hetekben azonban nemcsak nálunk, de világszerte felerősödtek a kínaiakkal szembeni ellenérzések. Leginkább azokban az országokban korbácsolt fel heves indulatokat az elmúlt néhány nap, amelyek közel vannak a járvány epicentrumához. A NYTimes.com cikke szerint a japán Twitter-oldalakat elárasztotta a #ChineseDon'tComeToJapan (#KínaiakNeJöjjenekJapánba) üzenetek, Szingapúrban pedig már tízezrek írták alá azt a petíciót, amely megtiltaná a kínaiak belépését az országba. Hongkongban, Dél-Koreában és Vietnámban az üzletek sorra kiplakátolják: nem látnak szívesen kínai vendégeket. Hongkong egyik kisebb étteremlánca, a Kwong Wing Catering egy Facebook-posztban tette közzé, hogy csak az angol, illetve a város anyanyelvének számító kantoni (ami jelentősen eltér a Kínában használt mandarintól) nyelven beszélő ügyfeleket szolgálja ki. A vállalkozás egyébként a Hongkongban egyre inkább elmérgesedő tüntetéssorozatot is rendszeresen támogatta posztjaiban.

A koronavírus világszerte komoly indulatokat gerjeszt. Fotó: iStock
A koronavírus világszerte komoly indulatokat gerjeszt. Fotó: iStock

Ez utóbbi példa is jól mutatja, hogy nem egyedül a koronavírus vált ki feszültséget az itteni országok között. Kína ugyanis a növekvő gazdasági és katonai potenciáljával egyenes arányban növeli a befolyását a régióban, amit sok ország fenyegetőnek talál. Az MTI egy januári felmérést is idéz, amelyben a megkérdezett délkelet-ázsiai vezetők, akadémikusok és más szakértők több mint 60 százaléka válaszolta azt, hogy nem bízik Kínában. Közel 40 százalékuk szerint Kína "revizionista hatalom, és vissza akarja juttatni Délkelet-Ázsiát a befolyásolási övezetébe". A közvélemény-kutatásban nem esett szó a vírusról.

Az ázsiaiakat érő rasszista megmozdulások Európában is megszaporodtak. Franciaországban egy vietnami nő arról panaszkodott a napokban a Le Monde magazinnak, hogy egy férfi az autójából a "Ne terjeszd a vírusaidat, koszos kínai!", illetve "Tűnj el Franciaországból!" mondatokat kiabálta felé. A kínaiakkal - és összességében az ázsiaiakkal - szemben hasonlóan ellenséges légkör alakult ki a 2003-as SARS-járvány ideje alatt. Az utóbbi évtizedben azonban világszerte ugrásszerűen megnőtt a távol-keleti országból érkező turisták száma, ami nemcsak a vírus terjedését gyorsíthatja fel, de a konfliktusok számát is hatványozza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!