Koronavírusos lett a kétszeres Guinness-rekorder

Koronavírus-fertőzéssel kórházba szállították vasárnap Sir Tom Moore-t, a brit hadsereg veteránját. Ő az a hamarosan 101 esztendős férfi, aki tavaly csaknem 33 millió fontot gyűjtött az állami egészségügyi szolgálatnak (NHS), hogy segíthesse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

A "Captain Tom", vagyis Tom százados néven világszerte ismertté vált egykori katonát néhány hete tüdőgyulladással kezelték, a héten pedig megállapították róla, hogy koronavírus-fertőzése van. Erről a férfi lánya, Hannah Ingram-Moore számolt be közösségi oldalán. Tájékoztatása szerint Sir Tom eddig otthonában, családja körében lábadozott, de vasárnap már légzéssegítő kezelés is szükségessé vált nála. A férfit egyébként ettől függetlenül nem intenzív osztályon ápolják, annyira még nem súlyos a helyzet. A brit miniszterelnök, Boris Johnson az egész ország nevében teljes felgyógyulást kívánt Sir Tomnak, aki tavaly kétszeres Guinness-rekorder lett .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus adomány, koronavírus-fertőzött
A férfit júliusban lovaggá ütötte II. Erzsébet királynő. Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Adománygyűjtése tette híressé

A férfi tavaly megfogadta, hogy századik születésnapja előtt százszor körbesétálja házának jókora kertjét. Ennek fejében azt kérte, hogy aki teheti, adományokkal támogassa az NHS koronavírus-járvány elleni, áldozatos erőfeszítését. Kezdeti célkitűzése az volt, hogy 1000 fontot gyűjt össze az NHS-t támogató jótékonysági alap számára.

Ebéddel segít egy COVID-osztályt ez a bisztró - részletek!

A százados tavaly április 30-án ünnepelte századik születésnapját, de a századik kört már két héttel korábban megtette kertjében egykori alakulata, a yorkshire-i ezred katonáinak díszsorfala között. (A férfi naponta tíz kört teljesített kerekes járókerete segítségével kertjének egy kijelölt, 25 méter kerületű része körül a délkelet-angliai Marston Moretaine községben lévő otthonában.) Az adományok azonban ezután is folyamatosan ömlöttek az NHS-segélyalap elkülönített számlájára, amelyen végül 32,8 millió font - több mint 13 milliárd forint -, vagyis az eredeti célkitűzésben megjelölt összegnek csaknem a 33000-szerese gyűlt össze. A több mint másfél millió adományozó között volt Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, aki egyszer maga is az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

Film is készül az életéről

A királynő - Boris Johnson soron kívüli, egyedi felterjesztését jóváhagyva - tavaly nyáron a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte, a brit hadsereg pedig ezredessé léptette elő a hatalmas adományt összegyűjtő veteránt. Szeptemberben bejelentették, hogy film is készül Sir Tom életéről James Spring, Nick Moorcroft és Meg Leonard producerek közreműködésével.

Koronavírus: az időseknek is jó ez az oltás - kattintson a részletekért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Az olykor megélénkülő délies szél délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!