Koronavírus: veszélyt jelent a fiatalokra ez a variáns

A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok - hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa. Mint mondta, a statisztikák alapján inkább járványügyileg, mint klinikailag, de fontos a fiatalok beoltása.

A friss szennyvízadatok alapján ebben az 5 nagyvárosban robbanhat be a járvány.

Míg a korábbi koronavírus -variánsok csak a tünetek megjelenése előtt egy nappal fertőznek, addig a delta variáns már az azt megelőző két napban is. A friss adatok szerint tíz nagyvárosban emelkedett a kórokozó szennyvízben mérhető koncentrációja, vagyis legalább tíz nagyvárosban fognak emelkedni az esetszámok az elkövetkező hetekben - mutatott rá Szlávik. Hozzátette, egyelőre lassan, de jelenleg is emelkednek a számok. Ugyanez történt az előző hullámban, és ezt követően berobbant a járvány - jegyezte meg.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A szakemberek szerint az oltás a legjobb védekezési módszer. Fotó: Getty Images

Egyre több fiatal oltatja be magát

A szakértő elmondása szerint a delta variáns nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok, a legjobb védekezési módszer pedig az oltás. Úgy tűnik, hogy ezt a fiatal korosztályok is kezdik felismerni, mert egyre nagyobb igény van az oltásra a fiatalok körében. A szülőknek a főorvos azt javasolta, ha a gyermekük szeretné az oltást, akkor adassák be neki - még akkor is, ha ők maguk nincsenek beoltva.

Újra kötelező lehet a maszk

Ha az esetszámok nagyon megemelkednek, elképzelhető, hogy újra kell maszkot hordani - véli Szlávik. Bízik ugyanakkor abban, hogy lezárások és bezárások ezúttal nem lesznek.

Kitért arra is, hogy az Izraelből érkezett hírek szerint a három oltással beoltottak között csökkentek az esetszámok, de ez egyelőre nincs bizonyítva. A COVID-19 elleni harmadik oltás beadatására már Magyarországon is van lehetőség. A szakértő az időseknek, az immunhiányosoknak, a daganatos betegeknek, a szervátültetetteknek és az immunrendszert elnyomó gyógyszert szedőknek javasolja az emlékeztető oltást.

A koronavírus egy újabb variánsát fedezhették fel Dél-Afrikában. A kutatók szerint ez a változat nagyon sok mutáció eredményeként jöhetett létre, így már elég sokban különbözik az eredeti, először Vuhanban kimutatott vírustól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!