Koronavírus: új gyógyszert engedélyezhetnek

A Merck megkezdte a koronavírus elleni, szájon át adagolható gyógyszerének engedélyeztetését Európában.

A cég hétfőn kiadott közleményében azt írta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség hivatalosan is megkezdte a gyorsított engedélyeztetési folyamatot - olvasható a Euronews honlapján. Ha megadják a jóváhagyást, akkor ez lehet az első szájon át adható kezelés a koronavírus ellen.

A Merck két hete kérte a hatóanyag engedélyeztetését Európában és Amerikában. A cég szerint a hatóanyaguk felére csökkentette a kórházban kezeltek és elhunytak számát azok közt a páciensek közt, akiknél még a tünetek kialakulásának kezdetén elindították a kezelést. A molnupiravir hatóanyag előnye az is, hogy ezt az emberek is be tudják adni maguknak otthon, vagyis nincs szükség professzionális egészségügyi ellátásra.

merck anticovid pills
A tabletta képes meggátolni a vírus replikációját. Fotó: Getty Images

A szer klinikai tesztelése során a molnupiravirt kapó 385 beteg 7, 3 százaléka került kórházba, vagy halt meg COVID-19 okozta megbetegedés miatt, míg a kontrollcsoport 377 tagja közül - akik placebót kaptak - 14,1 százalék. A vizsgálatba egyébként olyan felnőtteket vontak be, akik nem kaptak koronavírus elleni oltást, és a fertőzés szempontjából fokozott kockázatnak vannak kitéve meglévő alapbetegségeik - mint a cukorbetegség, az elhízás, vagy a szívbetegség - miatt.

A régió több országában is egyre súlyosabb a járványhelyzet. Ukrajnában újabb régiókban kényszerülnek szigorítani a koronavírus terjedése miatt, Romániában pedig az áldozatok számának emelkedése, illetve az amiatt bejelentett szigorítások hatására egyre többen hajlandóak beoltatni magukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.