Koronavírus: több magyar úszó is megfertőződött

Kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt az elvégzett koronavírus-tesztek - közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azok után, hogy a nap folyamán Kapás Boglárka és Kozma Dominik is bejelentette: megfertőződött.

Négy újabb beteg veszítette életét a koronavírus miatt, valamint 525 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma is. A teljes hírt ide kattintva olvashatja.

A magyar úszóválogatott keretének valamennyi tagját, illetve a velük dolgozó szakembereket is tesztelték az elmúlt időszakban, így derült ki eddig 9 esetben az új koronavírus-fertőzöttség . Mint a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közleményéből kiderült, a szervezet magánszolgáltatókkal végeztette a mintavételeket saját költségén, azért, hogy a válogatott versenyzői biztonságban folytathassák a medencés edzéseket a járvány idején is. Ennek egyik feltétele volt - a szervezet közlése szerint - az, hogy a külföldi edzőtáborokban készülők közül csak azok állhatnak edzésbe, akik átestek két koronavírus-teszten, és a három nap különbséggel elvégzett tesztek egyaránt negatív eredményt hoztak, valamint hazatérésüket követően 14 napot karanténban töltöttek. A korábban is Magyarországon tréningezőknél egy negatív teszt volt az előírás.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Vízsugárral takarít a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársa a koronavírus-járvány miatt a Baross téri aluljáróban. Fotó: MTI/Mónus Márton

Négyen már nyilatkoztak

"A tesztelésen részt vett a válogatott keret valamennyi tagja, illetve a válogatott mellett dolgozó szakemberek (edzők, gyúrók) is. A szövetségbe folyamatosan érkeznek az eredmények, melyek kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt. Ők valamennyien külföldi edzőtáborokban jártak, melyeket követően 14 napra karanténba vonultak, azaz hazatérésük óta egyikük sem vett részt edzéseken" - olvasható a közleményben.

Kapás Boglárka és Kozma Dominik után a junior vb-második Horváth Dávid Instagram-oldalán, míg a vb-harmadik Bohus Richárd a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában ismerte el, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Mindannyian jól vannak

A MÚSZ közleményében hangsúlyozta, teljes mértékben együttműködik az egészségügyi szervezetekkel, és kizárólag azon úszóinak teszi lehetővé a medencés edzések elkezdését, akik esetében kizárható a fertőzés - azaz az egy vagy két negatív teszt mellett az is, hogy bármilyen formában érintkeztek fertőzött társaikkal akár a karantén kezdete előtt, akár annak letelte után. A zárt edzőtáborok során az úszók folyamatos orvosi felügyelet alatt dolgoznak majd, és rendszeresen részt vesznek egészségügyi vizsgálatokon - írják. "A fertőzöttektől kapott információk alapján egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást, ugyanakkor az állami járványügyi hatóságok már felvették velük a kapcsolatot. Amennyiben bármelyikük kezelésre szorulna, úgy rájuk is a jelenleg érvényben lévő országos egészségügyi protokoll szabályai vonatkoznak" - közölte a MÚSZ.

Hiába a karantén és a járvány, Hosszú Katinka dokumentumfilmje tovább forog - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra