Koronavírus: eddig marad a szervezetben

Az enyhe koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek felénél a tünetek megszűnése után még legalább nyolc napig jelen van az új koronavírus - közölték a kínai kutatók.

20 napos karantén kellene - olvassa el a részleteket!

A kutatók a pekingi PLA Általános Kórházban január 28-a és február 9-e között kezelt 16 koronavírusos beteg esetét mutatták be. A páciensek átlagéletkora 35,5 év volt. A kutatók több napon is garatmintákat vettek és elemezték azokat. "Tanulmányunk legjelentősebb megállapítása az, hogy a betegek felénél rejtőzködött a vírus, még a tüneteik megszűnésekor is" - emelte ki Lokesh Shrama, a Yale Egyetem Orvostudományi Karának instruktora, aki egyben a tanulmány társszerzője is.

koronavírus, koronavírus tünetek, koronavírus kimutatás
A tünetek megszűnése után is 2 hét karantén javasolt. Fotó: Getty Images

Tünetek nélkül is fertőznek a betegek

A vizsgált koronavírusos betegeknél az elsődleges tüntetek a láz, a köhögés, a torokfájás és a nehéz légzés voltak. Egy beteg kivételével öt nap volt a lappangási időszak, a tünetek pedig átlagosan nyolc napig tartottak. A tünetek megszűnése után pedig még legalább 1, de akár 8 napig is fertőzőképesek voltak a páciensek.

Mit tehetünk?

A szakemberek azt tanácsolják, hogy akinek enyhe légzőszervi tünetek jelentkeznek a koronavírus-fertőzés következtében, az a panaszok megszűnése után is még 2 hétig maradjon otthoni karanténban, hogy biztosan ne fertőzhessen meg másokat. A lényeg tehát az, hogy ugyanolyan gondossággal kell kezelni a tünetmentes, éppen csak talpra állt betegeket is, mint a tünetekkel bírókat.

Azt még nem tudni, hogy ez az állítás igaz-e a jóval sebezhetőbb betegek, például az idősek vagy az immunhiányos betegek esetében. Az egyik szerző szerint viszont súlyosabb kimenetelű koronavírus-fertőzés esetén akár hosszabb ideig is tarthat a rejtőzködési idő.

97 éves koreai nő épült fel a koronavírusból - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra