Koronavírus: szokatlan tüneteket okozhat az időseknél

Az idősebb korosztályhoz tartozó betegeknél a légúti panaszok helyett több atipikus tünetet figyeltek meg, ez pedig nehezíti a COVID-19 korai felismerését.

A koronavírus-járvány többek között azért is terjedt el világszerte, mert jellemző tünetei alapján - köhögés, láz, légszomj - könnyen összetéveszthető más légúti betegségekkel, például az influenzával. Ráadásul a fertőzöttek jelentős része panaszmentes marad, mégis átadhatja másnak a vírust. A helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy hétről hétre újabb tünetet kapcsolnak a COVID-19-hez.

Eddig marad a szervezetben a koronavírus Az enyhe koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek felénél a tünetek megszűnése után még legalább nyolc napig jelen van az új koronavírus - közölték a kínai kutatók. Részleteket itt olvashat.

Amerikai orvosok most például felhívták a figyelmet, hogy a különösen veszélyeztetett idősebb korosztálynál a fertőzés először teljesen indifferens panaszokat okoz. Megfigyelések szerint a szokásosnál többet alszanak, rosszabb az étvágyuk, levertek, zavartak lehetnek és akár el is tévedhetnek, emellett pedig szédülés is előfordulhat náluk.

Fontos, hogy a járványhelyzetben fokozottan figyeljünk idős rokonainkra, szomszédainkra. Fotó: Getty Images
Fontos, hogy a járványhelyzetben fokozottan figyeljünk idős rokonainkra, szomszédainkra. Fotó: Getty Images

Mindezek hátterében az áll, hogy az idősebb szervezet másképp reagál a fertőzésre. "Ilyenkor már tompább az immunválasz, a test hőszabályozása és a köhögési reflex sem olyan aktív" - magyarázta a CNN- nek dr. Joseph Ouslander, a Florida Atlantic Egyetem orvosi karának gerontológusa, miért nem tapasztalnak lázat, heves köhögést a nyugdíjas korú páciensek. Emellett a krónikus betegségek is befolyásolhatják, ki hogyan reagál a fertőzésre. A szédülést és a dezorientáltságot pedig a koronavírus idegrendszerre gyakorolt hatása okozhatja.

Az inkontinenciától a zavarodottságig

Egy atlantai orvos, dr. Quratulain Syed egyik idősebb betegénél is csak nehezen derült ki, hogy koronavírus-fertőzés okozza a furcsa panaszait. A nyolcvanas éveiben járó férfi szív- és cukorbeteg, egy hónappal ezelőtt pedig hirtelen nem volt már kedve sétálni, vizelettartási problémák jelentkeztek nála, továbbá depresszió jeleit mutatta. Felesége kétszer is mentőt hívott hozzá, de mindkétszer azt mondták neki egy gyors vizsgálat után, hogy minden rendben férjével. A panaszok azonban nem múltak, ezért a háziorvos ragaszkodott a koronavírusteszthez, ami végül pozitív lett.

Dr. Sam Torbati, a Cedars-Sinai kórház sürgősségi részlegének orvosvezetője pedig arról számolt be, hogy több olyan idős baleseti sérülttel is találkozott az elmúlt hetekben, akiket később COVID-19-cel diagnosztizáltak. "A fertőzés miatt kiszáradnak, amikor pedig felállnak vagy sétálnak, elesnek és megsérülnek. Esetleg zavarodottá is válnak. Mindez pedig nem mentális problémákra hanem, a koronavírusra vezethető vissza náluk" - mondta.

Nem egyszerű a diagnosztizálás

A témában még átfogó kutatás nem készült, az orvosi és kórházi megfigyeléseket nemrég a svájci dr. Sylvain Nguyen kezdte el összegyűjteni. Összeállított egy listát az idős koronavírus-betegeknél előforduló tipikus és atipikus tünetekből. Szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy például csupán a letargia, fáradékonyság alapján nem kell rögtön arra gondolni egy idős rokonunknál, hogy biztos megfertőződött.

Az idősek hangulatára és fizikumára ugyanúgy hatással van a jelenlegi helyzet, mint bárki másra, a bezártság őket is gyötörheti. Az ő életük és napirendjük is teljesen felborult, ennek következtében pedig megváltozhat a viselkedésük is. Természetesen, ha több gyanús tünetet is tapasztalunk, vagy 2-3 nap elteltével sem múlnak el, mindenképp jelezzük azt a kezelő és körzeti orvosnak.

Kaszásnak öltözött férfi járja az idő előtt megnyitott floridai strandokat. Hogy miért tesz így, arról az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.