Koronavírus: Románia is megnyitja határait

Románia június elsejétől megnyitja határait a nemzetközi közúti és vasúti forgalom előtt, engedélyezi a kerthelyiségek működését, valamint a szabadtéri előadások megtartását - ezt Klaus Iohannis államfő jelentette be ma Bukarestben.

Romániában május 15-én kezdték feloldani a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú óvintézkedéseket, amikor a rendkívüli állapotot veszélyhelyzet váltotta fel. Az egészségügyi hatóságok szerint az első "szabad hétvége" és a kijárási korlátozások enyhítése nyomán megtorpant ugyan az újabb fertőzések csökkenése, de nem kezdett tartósan növekedni az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.

Tudjuk, hol nem nyaral idén nyáron Míg néhány, az utazók által kedvelt ország akkor is kinyitja határait, ha ott korábban hatalmas pusztítást végzett a koronavírus-járvány, addig vannak olyan kedvelt célpontok, amik eddig viszonylag "kevéssel" megúszták, mégis elzárkóznak a turisták elől. Korábbi cikkünkben összefoglaltuk, mire számíthatunk, ha utazni szeretnénk.

Az államfő ezért ma a kormányfővel és a koronavírus-járvány elleni védekezésben érintett miniszterekkel tanácskozott az óvintézkedések következő szakaszáról - számolt be a maszol.ro portál. A megbeszélésen pedig döntöttek arról, hogy a következő enyhítéseket vezetik be június 1-jétől:

  • Kinyithatnak a vendéglők és kávézók teraszai, de az asztalokat legalább 2 méter távolságra kell elhelyezni egymástól. Továbbá egy asztalnál nem foglalhat helyet 4-nél több személy (kivéve a családtagokat, egy háztartásban élőket)
  • Megnyithatnak a szabadtéri strandok, de itt is be kell tartani a kötelező biztonsági távolságot (vagyis a napozó ágyak nem lehetnek túl közel egymáshoz)
  • Nem lesz szükség saját felelősségre kitöltött nyilatkozatra a lakhely szerinti település elhagyásához.
  • Engedélyezik a szabadtéri előadásokat, legfeljebb 500 fős közönség részvételével, ülőhelyekkel, a fizikai távolság és a higiéniai előírások betartásával.
  • Újraindul a nemzetközi közúti és vasúti személyszállítás.
  • ismét lehet szabadtéri sportrendezvényeket szervezni, egyelőre csak egyéni sportágakban, illetve azokban a csapatsportágakban, amelyekben elkerülhető a versenyzők testi érintkezése.
  • A nyolcadik osztályosok évzáró vizsgáját az eredeti terveknek megfelelően megtartják

A szájat és orrot eltakaró maszk kötelező viselése a zárt közösségi terekben és a tömegközlekedési járműveken továbbra is érvényben marad. Emellett az államfő figyelmeztetett mindenkit, hogy a járvány még nem ért véget, az elmúlt 24 órában újabb 200 fertőzöttet diagnosztizáltak az országban.

A koronavírus az élet szinte összes területét érinti, ezért nem csoda, hogy sokan már azon gondolkodnak, mit és hogyan kellene változtatni, hogy a hétköznapi életünkbe minél kevésbé szóljon bele a következő járvány. Az nlc.hu a service design területén jártas szakembereket kérdezett erről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!