Koronavírus: mégis megél a tárgyakon

Akár kilenc napig is életben maradhat az új koronavírus élettelen felületeken - állítják német kutatók. Azt is megmondták, mivel kell hatásosan fertőtleníteni.

A 2019 végén Kínában megjelent, súlyos légúti fertőzést okozó új koronavírus, ami átmenetileg tudományos körökben a 2019-nCoV elnevezést viseli, globális egészségügyi problémává vált. Nem csoda hát, hogy a Föld tudósai kiemelt figyelmet szentelnek az új kórokozó mind jobb megismerésének. Mivel a forrás, azaz Kína a globális kereskedelem központja, ahonnan naponta milliószám adnak fel csomagokat a világ minden tájára, adott a kérdés: vajon terjedhet-e így a járvány?

Getty images, fertőtlenítés, koronavírus
A fertőtlenítés kulcsfontosságú a megelőzésben. Fotó: Getty Images/Stanislav Krasilnikov/TASS

Kezdetben nem aggódtak...

Ahogy a Házipatika.com-on is megírtuk , az amerikai járványügyi központ (CDC) a témával kapcsolatban azt az álláspontot képviselte januárban, hogy ha az új koronavírus hasonlít a közel-keleti légúti koronavírusra (MERS) és a súlyos akut légzőszervi szindrómát (SARS) okozó vírusra, akkor általánosságban elmondható, hogy ezeknek igen kis esélyük van a túlélésre a különböző tárgyak felületén, a fertőzés terjedésének esélyét pedig tovább csökkenti, hogy a csomagokat több nap vagy hét alatt szállítják ki. A CDC azonban már akkor is hangsúlyozta, hogy ezek csak feltételezések. Néhány nappal később a WHO szakértői már arról beszéltek , megvan a lehetősége, hogy a vírus úgynevezett fertőzéshordozókon (élettelen tárgyakon) keresztül is terjed.

Így védekezhetünk ellene

Egy német kutatókból álló csoport legfrissebb eredményei szerint azonban a 2019-nCoV akár 9 napig is életképes maradhat a tárgyak felületén, amennyiben fajtársaihoz a SARS , a MERS , valamint az emberi koronavírushoz (HCoV) hasonlóan viselkedik. A Günter Kampf vezette virológusok ugyan nem tudtak valódi koronavírusokkal kísérletezni, de egyrészt áttekintették a szakirodalmi információkat a már említett kórokozókról, másrészt 22 különböző tanulmányt is elemzetek e vírustípusok terjedéséről. Az eredeti a "Koronavírusok megmaradása élettelen felületeken és biocid szerekkel történő megsemmisítése" című tanulmányban pedig megállapították: az új koronavírus is képes lehet akár 9 napon keresztül életben maradni és fertőzni különböző élettelen felületeken, mint például fém, üveg vagy műanyag.

Ezek akár egy hónapig is fertőzhetnek Az állatok szervezetében megtalálható kórokozók közül a legfertőzőbb transzmissziós gastroenteritis vírus (TGEV), az egér hepatitis vírus (MHV) és kutya koronavírus (CCV) különböző hőmérsékleteken másképp viselkednek. Csökken a fertőzőképességük 30-40 Celsius fok felett, viszont akár 28 napnál tovább is életképes 4 fok alatt. Kevés azonban a jól összehasonlítható adat - hangsúlyozták a kutatók.

Mint írják, "mivel nem állnak rendelkezésre speciális terápiák a 2019-nCoV esetében, a terjedés megelőzése kulcsfontosságú a járvány kontrollálásában és megfékezésében". A dokumentum rámutat: a különböző fertőtlenítő (biocid) szerekkel hatásosan inaktiválható, azaz elpusztítható a vírus. Akár egy percen belül is hatástalanítható a fertőző kórokozó 62-71 százalékos etanollal, 0,5 százalékos hidrogén-peroxiddal vagy 0,1 százalékos nátrium-hipoklorittal - olvasható a tanulmányban. A szerzők megjegyzik, más fertőtlenítők, például 0,05-0,2 százalékos benzalkónium-klorid vagy 0,02 százalékos klórhexidin-diglükonát kevésbé hatékonyak.

Kézfertőtlenítőt és kézmosást ajánlanak

A különböző környezeti hőmérséklet is befolyásolhatja a vírusok megmaradását. Szobahőmérsékleten akár 9 napig is fertőző emberi koronavírusok 30 fok felett veszítenek életképességükből, míg az állati koronavírusok akár 28 napig is megmaradhatnak 4 fok alatt - derült ki a tanulmányból. Ezért is különösen fontos az egészségügyi intézményekben a sokak által használt felületek gyakori fertőtlenítése - hangsúlyozzák, s megjegyzik: arra nem találtak adatokat, hogy e fertőzött felületekről hogyan terjed tovább a kezekre a vírus. Utalnak azonban egy korábbi tanulmányra, amiben kimutatták az influenza A-típusa esetén 5 másodpercnyi fertőzött felülettel való érintkezés alatt 31,6 százalékos a kézre kerülő vírusok aránya. Ez különösen azért veszélyes, mert egy korábbi megfigyelés szerint egy átlagos diák egy óra alatt 23-szor érinti meg az arcát (bőrét, száját, orrát, szemét). De vajon a felületről a kézre kerülő vírus ellen elég a kézmosás?

A WHO ajánlása szerint lehetőleg alkohol alapú kézfertőtlenítőt érdemes használni. Korábban a SARS és a MERS esetében végzett tesztek kimutatták, a 80 százalékos etanol vagy a 75 százalékos 2-propanol alapú kézfertőtlenítők a leghatásosabbak. A német kutatók nem találtak adatokat a kézmosás hatékonyságára a koronavírussal szemben, ám idéznek egy esetleírást Tajvanról, ahol a sürgősségi osztályon felszerelt kézmosóállomás bizonyult az egyetlen hatékony fertőzés-ellenes intézkedésnek a SARS-járvány idején.

A Günter Kampf, a Greifswald Orvostudományi Egyetem Higiénia és Környezetvédelemi Intézetének szakértője, valamint Daneil Todt, Steinmann Pfaender és Eike Steinmann, a Ruhr Egyetem Bochum Molekuláris és Orvosi Virológia Tanszékének munkatársai által jegyzett "Koronavírusok megmaradása élettelen felületeken és biocid szerekkel történő megsemmisítése" című tanulmány január 22-i keltezéssel jelent meg a Journal of Hospital Infecion-ben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.