Koronavírus: máris tesztelik a védőoltást

Napokon belül elkezdődhet egy, az új koronavírus (2019-nCoV) ellen kifejlesztett védőoltás állatokon történő tesztelése, leghamarabb nyáron pedig akár embereknek is beadhatják már a készítményt.

Sikeresen kezeltek thaiföldi orvosok egy idős női koronavírusos beteget egy speciális gyógyszerkeverékkel. Részletek itt.

Hatalmas áttörést ért el egy brit kutatócsoport az új koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében. Mint azt Robin Shattock, az Imperial College London professzora a Sky News-nak elmondta, sikerült a vakcinák átlagosan két-hároméves fejlesztési idejét mindösszesen 14 napra redukálniuk, így akár már a jövő héten elkezdhetik a - szintén nem túl hosszasra tervezett - állatkísérleteket. "A következő fázis az lesz, hogy a korai, állatokon végzett tesztek után embereken alkalmazva is tanulmányozzuk a vakcinát. Amennyiben megkapjuk az ehhez szükséges anyagi forrásokat, úgy néhány hónapon belül elérhetjük ezt is" - fogalmazott a szakember.

A Hszinhua kínai hírügynökség felvételén az új koronavírussal fertőzöttek első csoportját fogadják az ellátásukra tábori kórházzá alakított épületek egyikében, a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. február 4-én. A tüdőgyulladást okozó ragály decemberben jelent meg Vuhanban, és azóta további 24 országban észlelték. A fertőzöttek száma meghaladja a húszezret, ebből mindössze 150 esetet jelentettek Kínán kívül. A halálos áldozatok száma 400 fölé szökött Kínában, egy ember meghalt a Fülöp-szigeteken, Európában nincsenek halálesetek.
Új koronavírussal fertőzöttet fogadnak a tábori kórházzá alakított egyik épületben. Fotó: MTI/AP

Mostanáig a vírus több mint 24 ezer embert fertőzött meg, túlnyomó többségüket Kínában, azon belül is Hupej tartományban, amelynek székhelyéről, Vuhanból indult ki a járvány tavaly decemberben. A 2019-nCoV okozta halálesetek száma immár megközelíti a félezer főt , a halálozási arány így 3 százalék körüli. Világszerte versenyt futnak a kutatók, hogy hatékony eszközt találjanak a megbetegedések megelőzésére. Mindazonáltal a brit szakemberek által kifejlesztett vakcina is elsősorban egy jövőbeli járvány kivédésére lehet alkalmas, a mostani kitörés megfékezéséhez már túl kései a várható megjelenése.

Mit tehetünk a védekezés jegyében?

Hétfőn a magyar rendőrség is közzétette honlapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírussal kapcsolatos megelőzési tanácsait, amelyek az alapvetően higiénés és élelmiszer-biztonsági szabályok betartására terjednek ki. Fontos tehát:

  • a gyakori kézmosás, lehetőleg alkohol alapú, fertőtlenítő hatású szappannal;
  • tüsszentés és köhögés esetén a zsebkendőhasználat, ami után ismét alapos kézmosás szükséges;
  • a lázas betegekkel való kontaktus kerülése;
  • hogy lázas megbetegedés esetén keressük fel háziorvosunkat, tájékoztatva őt esetleges korábbi külföldi utazásainkról;
  • az élő vagy levágott állatokat forgalmazó piacok elkerülése olyan területen, ahol az új koronavírus már megjelent;
  • a nyers vagy nem megfelelően hőkezelt, állati eredetű élelmiszer fogyasztásának kerülése.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által létrehozott, ingyenesen elérhető 06-80-277-455-ös és 06-80-277-456-os információs vonal a hét minden napján 24 órában hívható, mobil- és vezetékes telefonról egyaránt. A vonalakon szakemberek adnak információt az új koronavírusról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.