Koronavírus: kiengedték a kórházból a magyarokat

Két hét karantén után kiengedték a kórházból a Vuhanból hazatért magyarokat.

Ahogy már korábban megírtuk, 2 héttel ezelőtt hét magyar tért haza az új koronavírus által sújtott Vuhanból. A hazahozott állampolgárok nem mutatták afertőzésjeleit, de elővigyázatosságból így is 2 hetet karanténban kellett tölteniük a Dél-pesti Centrumkórházban. A 14 napos megfigyelésre azért volt szükség, mert ez az eddig ismert leghosszabb lappangási ideje a koronavírus-fertőzésnek.

Már kiengedték őket

Az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a közép-kínai Vuhanban működő kórházaknak. A részletekért kattintson ide!

A hat férfi és egy nő a kórházi karantén ideje alatt végig tünet- és panaszmentes volt, laboratóriumi vizsgálataik sem mutattak kóros eredményeket. Fizikailag remekül voltak és pszichésen is jól tűrték, hogy még a hozzátartozóikkal sem létesíthettek közvetlen kapcsolatot. Mivel mindent rendben találtak náluk, a 14 nap letelte után hazaengedték a hét magyart.

hajó, tengerjáró, üdülőhajó, karantén Diamond Princess, magyar utasok, magyar személyzet, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, új koronavírus
Az üdülőhajó utasai hamarosan elmehetnek, de a személyzetet még karanténban tartják.
Fotó: Getty Images

A hajón rekedt magyarokra újabb 2 hét vár

Már azt is olvashatták a HáziPatika.com-on, hogy a Hongkongból érkezett Diamond Princess üdülőhajót Tokiótól délre, a jokohamai kikötő közelében horgonyozták le. Kiderült ugyanis, hogy a korábban Hongkongban kiszállt utasok egyike megfertőződött az új koronavírussal. A hajó január 20-án hajózott ki a Tokió melletti Jokohama kikötőből, és február 3-án tért vissza oda. A japán hatóságok kéthetes karantént rendeltek el az üdülőhajón, a vesztegzárat elvileg február 19-éig kell feloldaniuk. Az idősebb utasokat már csütörtökön elkezdték evakuálni, hogy kórházba vihessék őket.

A japán hatóságok döntése alapján azonban a hajó személyzetét további két hétig tartják majd karantén alatt, miután az utolsó utas is partra száll. A hajón három magyar is dolgozik, így mivel ők a személyzet tagjai, még 14 nap karantén vár rájuk is - közölte közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A magyarok egyébként továbbra is tünetmentesek. A minisztérium kapcsolatban marad velük, és ezután is mindenben segíti őket - tette hozzá a miniszter.


Európa így küzd a járvány ellen

Nemrég az Európai Unió egészségügyi miniszterei abban állapodtak meg, összehangolják a koronavírus elleni intézkedéseiket. Az uniós tagországok azonnali információcserét folytatnak - közölte Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár. Mint mondta, ez azért is szükséges, mert már Európában is történt néhány koronavírus okozta megbetegedés. Az emberek utaznak, így nagyon fontos tudni, hogy hol vannak megbetegedések, és azokat megfelelően izolálják-e - fűzte hozzá. Már Magyarország is kialakította azokat az ellenőrzési mechanizmusokat, amelyek segítségével kiszűrhetik a fertőzött embereket.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+3, +9 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég, de számottevő csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag