Koronavírus: kemény télre készülnek a britek

A kutatók szerint a koronavírus-járvány téli, második hulláma akár 120 ezer új áldozatot is követelhet Nagy-Britanniában.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint ez még nem a második hullám. Ha kíváncsi a további részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

Az új koronavírus-járvány kezdete óta a világon 13,3 millió igazolt fertőzésről lehet tudni a Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint, amiből kb. 1,9 millió az európai országokban történt. A járvány kontinensünkön a legsúlyosabban Nagy-Britanniát érintette, ahol eddig közel 300 ezer pozitív esetről és több mint 45 ezer COVID-19-ben elhunyt áldozatról szólnak a statisztikák. Nem csoda tehát, ha a szigetország vezető tudományos tanácsadója, Sir Patrick Vallance arra kérte tudóstársait a The Academy of Medical Sciences-nél, próbálják felvázolni, milyen eshetőségekre számíthatnak a britek a 2020/21-es télen. Az erről készült összefoglaló jelentést július 14-én tették közzé. A BBC beszámolója szerint a kutatók úgy becsülik, akár 120 ezer ember is áldozatul eshet a második hullámban, de a legpesszimistább becslések ennél jóval messzebb mennek, aszerint a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos halálesetek száma akár a 251 ezret is elérheti (optimistább forgatókönyvek mindössze 24,5 ezer áldozattal számolnak).

Ahol nő az igazolt fertőzések száma, ott mobil tesztállomásokon szűrik a lakosságot. Fotó: Peter Byrne/Getty Images
Ahol nő az igazolt fertőzések száma, ott mobil tesztállomásokon szűrik a lakosságot. Fotó: Peter Byrne/Getty Images

Nagyon sok a bizonytalanság

Ezek a becslések azonban nem vették figyelembe a lehetséges korlátozásokat, az időközben megjelenő új, esetleg hatékonyabb kezeléseket vagy a járványnak akár véget is vethető hatékony vakcina megtalálását. Sir Patrick Vallance a tanulmány kapcsán hangsúlyozta, még mindig nagyon sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogyan alakul majd a koronavírus-járvány télen. A kutatók szerint azonban a vírus tovább életben maradhat hideg környezetben, ráadásul jobban is terjedhet, mivel az emberek több időt töltenek majd zárt terekben. A szakértők attól tartanak, hogy a brit egészségügyi szolgálat (National Health Service, NHS) extrém terhelésnek lesz kitéve, hiszen nemcsak a koronavírus miatti megbetegedések száma ugorhat meg, de a szezonális influenza is ismét erőre kap, és mindezek mellett természetesen ott lesznek az influenzától és a koronavírustól független megbetegedések is.

Tízmilliós várólista

A cikk emlékeztet, a brit egészségügyi rendszer így is komoly kihívásokkal néz már szembe, mivel a járvány első hulláma miatt a várólisták most is igen hosszúak, az év végére pedig akár 10 milliósra is dagadhatnak. A tanulmányt készítő kutatók vezetője, Prof. Stephen Holgate, a Southampton-i egyetemi kórház légúti megbetegedések specialistája leszögezte, ez nem egy előrejelzés, ez egy lehetséges forgatókönyv. "A statisztikai modellek alapján arra következtethetünk, hogy a halálesetek száma magasabb lehet a COVID-19 új hullámában" - mondta, hozzátéve, a kockázat csökkenthető, ha időben cselekszünk. A jelenleg alacsony megbetegedés szám véleménye szerint egy nagyon fontos lehetőséget biztosít most arra, hogy felkészüljenek a legrosszabbra, amit a tél hozhat.

Ezt javasolják a kutatók

A The Academy of Medical Sciences kutatója, a tanulmány társszerzője, Prof. Dame Anne Johnson úgy fogalmazott "ezekkel a potenciális kihívásokkal szembenézve egy már így is igen kemény év után könnyen érezhetünk reménytelenséget és gyengeséget. Ez a tanulmány azonban arra hivatott rámutatni, hogy ha most cselekszünk, még megváltoztathatunk".

A dokumentumban a kutatók több fontos javaslatot is megfogalmaztak arra nézve, hogyan lehetne enyhíteni a járvány következő hullámát:

  • növelni kell a tesztelési és nyomon követési programok kapacitását különös tekintettel arra, hogy a koronavírus, az influenza és más téli fertőzések tünetei hasonlóak lehetnek, mely megnehezíti majd a feladatot.
  • minél több embert be kell oltani szezonális influenza ellen.
  • meg kell bizonyosodni arról, hogy a kórházak és a szociális intézmények rendelkeznek megfelelő mennyiségű egyéni védőfelszereléssel.
  • koronavírus-mentes zónákat kell létrehozni a kórházakban és a szociális otthonokban, hogy elejét vegyék afertőzésterjedésének.

Matt Hancock, brit egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, már dolgoznak azon, hogy az NHS várhatóan megnövekedő igényeit képesek legyenek megfelelően kezelni. A kormány ráadásul "az influenzaoltások történetének legnagyobb programjára készül", és máris egy koronavírus-oltás program felállításán dolgoznak arra az esetre, ha meglenne a hatékony vakcina.

A koronavírus hosszan tartó egészségkárosodást okozhat az egészséges szervezetben is - a részletekért kattintson az nlc.hu cikkére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra