Koronavírus: itt állomásoznak a szűrőbuszok a héten

Ezek a héten is segítik a szűrőbuszok a koronavírus-gyanús emberek tesztelését - a fővárosi helyszínek mellett ezúttal két vidéki városban is.

Már hónapok óta szűrőbuszok is segítik a koronavírus-gyanús tünetekkel rendelkező emberek szűrését. A járművek mindig személyautóval jól megközelíthető helyszíneken állomásoznak. Budapesten a Deák Ferenc téren, a piac mellett, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I. termináljának parkolójában, és a Papp László Sportarénánál is várják az érintetteket - tájékoztatott weboldalán a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Ezek a héten is segítik a szűrőbuszok a koronavírus-gyanús emberek tesztelését.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Kiket várnak a buszokhoz?

Fontos tudni, hogy csak azon személyek jogosultak a szűrőbuszos koronavírustesztre, akiknek a háziorvos rendelte el a vizsgálatot, és akik esetében a vizsgálatkérést rögzítették is a mentőszolgálat rendszerében. A buszok január 26-án, 27-én, 28-án és 29-én a fent említett három helyszínen, míg 27-én (csütörtökön) ezeken kívül Monoron, a városi uszoda parkolójában, 28-án (pénteken) pedig Vácon, a József Attila sétányon található tanpályán is várják az érintetteket. Az összes állomáson 9 és 16 óra között fogadják a betegeket.

Koronavírus: 8 hazai városban is durvulhat a helyzet .

Amennyiben bármelyik helyszínen időpontfoglalás szükséges, akkor a mintavétel pontos időpontjáról a háziorvosoktól kapnak tájékoztatást az előjegyzett személyek. A szűrőbuszokhoz rendelt betegeknek autóval kell érkezniük a vizsgálatra, szájmaszkot kell viselniük, illetve követni a helyszínen kihelyezett útmutatókat. A koronavírus -vizsgálatra a taj-kártyát és a személyazonosságot igazoló dokumentumokat kell vinni.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Ezeken a helyszíneken állomásoznak a héten a szűrőbuszok. Forrás: NNK

Hogyan zajlik a vizsgálat?

Első lépésként az orrból vett minta alapján COVID-19 antigén gyorstesztet végeznek. Amennyiben ez a teszt pozitivitást mutat, akkor a páciens és a vele egy háztartásban élők járványügyi megfigyelés alá, vagyis karanténba kerülnek, a vizsgálat eredményéről pedig értesítik a járványügyi hatóságot és a háziorvost is, a járványügyi szakrendszeren keresztül.

Ha a vizsgálat eredménye negatív, akkor az Országos Mentőszolgálat munkatársai elvégzik a PCR-mintavételt, amelyet laboratóriumban vizsgálnak tovább. A PCR-vizsgálat eredménye a szokásos módon kerül rögzítésre, ezzel kapcsolatban a beteg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerében vagy a háziorvosánál tájékozódhat.

Azt már régóta tudjuk, hogy teljesen kiszámíthatatlan, kinek milyen tünetekkel és mennyire intenzíven reagál a szervezete a koronavírus-fertőzésre. Olvasóink tapasztalatai alapján viszont úgy tűnik, legalább ennyire bizonytalan az is, hogy kinél milyen szempontok alapján rendelik el a házi karantént.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!