Koronavírus: így terjedhet el itthon az omikron

Nagyjából három héten belül már látszódnia kell a koronavírus omikron variánsa hatásának a hazai járványügyi mutatókon - véli Vattay Gábor járványelemző, az ELTE TTK Fizikai Intézetében működő Komplex rendszerek fizikája tanszék vezetője.

Immár Kínában is felbukkant az omikron variáns , ahol eddig két beutazónál mutatták ki a vírust.

Mint azt megírtuk , hétfőn két omikron variáns okozta fertőzésre is fény derült Magyarországon: egy házaspár két tagjánál mutatták ki a koronavírus új változatát, akik előzőleg nem jártak külföldön, tehát minden valószínűség szerint itthon kapták el a fertőzést. Vattay szerint egyelőre napi öt-hat új esettel lehet számolni, ez az érték azonban gyorsan emelkedik majd, mivel az omikron variáns okozta fertőzések száma nagyjából háromnaponta duplázódik - írja a portfolio.hu .

Szakértők szerint gyorsan felfuthat az omikron variáns okozta fertőzések száma
Szakértők szerint gyorsan felfuthat az omikron variáns okozta fertőzések száma. Fotó: Getty Images

Dániában és az Egyesült Királyságban szorosan nyomon követik, hogy az új napi fertőzések között milyen arányban vannak jelen a különböző vírusvariánsok. Az adatokból látható, hogy amikor az omikron felelős az új esetek 5-10 százalékáért, ahhoz már éles kiugrás is társul a járványgörbe alakulásán. Vattay szerint a nemzetközi példákat figyelembe véve arra lehet következtetni, hogy három héten belül már itthon is számottevő kiugrást okozhat az omikron variáns a fertőzésszámokban.

Richard Neher, a Bázeli Egyetem kutatója egy hétfőn megjelent interjúban szintén dán és brit adatokra alapozva úgy foglalt állást , a jövő hónaptól már az omikron variáns lehet a domináns vírusváltozat Európában. Ennek oka, hogy terjedési sebessége körülbelül háromszorosa a delta variánsénak.

Kedd reggelig 3575 új fertőzést regisztráltak az országban, valamint COVID-19-hez köthetően elhunyt 195 beteg a kórházakban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!