Koronavírus: így állítsunk fel házi karantént

Mire kell figyelnünk, ha önkéntes karanténba vonulunk? Kinek szükséges egyáltalán ez a lépés? Cikkünkből kiderül.

Egyre több embernek javasolják világszerte, hogy vonuljon önkéntes házi karanténba, főképp, ha olyan emberrel érintkezhetett, akiről bebizonyosodott, hogy megfertőzte az új koronavírus . Hazánkban leginkább a szomszédos országok, így Ausztria és Horvátország , valamint az Európai gócpontnak számító Olaszország területéről érkezőknek, az ott az elmúlt napokban megfordultaknak érdemes megfontolniuk, hogy vállalják az önkéntes izolációt. Így tett az elmúlt napokban négy pécsi és egy kecskeméti diák is, mindannyian Olaszországban jártak. Ugyan egyiküknek sincs tünete, de családjuk és társaik érdekében inkább vállalták ezt a lépést.

karantén, koronavírus
A rokonok az út szélén hagyják az ételt a karanténban lévőknek Olaszországban. Fotó: Getty Images

Ennek főképp az a jelentősége, hogy akkor is fertőzhet valaki, ha épp még tünetmentes (nem köhög, nincs láza stb.), mivel a SARS-CoV-2 vírusnak is van lappangási ideje, ami akár 14 nap is lehet. Ezért kell legalább két hétig tartania minden karanténnak.

Ne menjünk személyesen az orvoshoz

Hogyan kell biztosítani a valós elszigetelést? Mire kell ügyelni? Milyen érzés karanténban élni? Mindezek legitim kérdések lehetnek, amikor már 41 országban több mint 81 ezer COVID-19 beteg van, a járvány eddig több mint 2700 halálos áldozatot követelt, ebből tucatnyian Olaszországban haltak meg, és már két magyar (de nem Magyarországon lévő) betegről is tudunk.

Ha az alábbi országok bármelyikében is járt az elmúlt időszakban, és lázat, köhögést, légzési nehézséget tapasztal, azonnal hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ingyenesen hívható zöldszámainak - 06-80-277-455 vagy 06-80-277-456 - egyikét, ahol gyors és szakszerű választ kaphat kérdéseire. Az érintett országok:

  • Kína ,
  • Thaiföld,
  • Japán,
  • Dél-Korea,
  • Hongkong,
  • Tajvan,
  • Szingapúr,
  • Malajzia,
  • Makaó,
  • Olaszország.
  • A fenti kérdéseket járta körül a BBC cikke is, mely szerint azt kell legelőször végiggondolnunk, találkozhattunk-e új koronavírussal fertőzött emberrel, jártunk-e például Észak-Olaszországban, főképp az azóta vesztegzár alá vont településeken. Ha jártunk az érintett területen, és találkoztunk emberekkel, akiknek a 2 méteres közelében legalább 15 percet eltöltöttünk, akkor az már jelentős kockázatnak minősülhet - írja a brit hírportál. Ilyenkor - mint arra a hazai szakemberek is többször felhívták a figyelmet - semmiképp sem szabad személyesen orvoshoz menni, ehelyett érdemes telefonon felhívni háziorvosunkat, aki el fog látni a szükséges információkkal és tanácsokkal. Ha már vannak tüneteink, akkor nagy valószínűséggel a Dél-Pesti Centrumkórházban kialakított hivatalos karanténba kerülünk, ha nincsenek, akkor kerülhet szóba az önkéntesen vállalt izoláció.

    Hogyan izoláljuk magunkat?

    Ha úgy döntünk, hogy tünetmentességünk ellenére is szeretnénk biztosra menni, akkor legalább 14 napra kell elzárkóznunk a külvilágtól, ami egyben azt is jelenti, hogy sem iskola, sem munkahely, de még csak az se jöhet szóba, hogy a közeli kisboltba leugorjunk. Egy olyan helyiséget kell választanunk a lakásban, ahová más nem fog bejárni, zárható és jól szellőztethető. Érdemes a lehető legkényelmesebben berendezni, hiszen a következő két hetünket jobbára ott fogjuk tölteni.

    Hány másodpercig, és kezének mely részeit kell szappannal dörzsölni? Érdemes-e arra is figyelni, hogyan hagyja el a helyiséget, ahol kezet mosott? Rövid videónkban minden kézmosással kapcsolatos kérdésre választ kap. Kattintson és nézze meg!

    Természetesen ha egyedül élünk, segítségre lesz szükségünk, aki bevásárol, vagy adott esetben elmegy helyettünk a patikába, hiszen elképzelhető, hogy megjelennek a tünetek. Ételt és bevásárlást is rendelhetünk, csak arra figyeljünk, hogy ne lépjünk közvetlen kontaktusba egyik segítőnkkel se. Érdemes a barátoknak vagy az éttermeknek, boltoknak online fizetni, átutalni a pénzt. És bárki is hozza az ételt, a csomagot, kérjük meg, hogy a csöngetés után ne a kezünkbe, inkább csak a földre helyezze le, távolodjon el legalább 2 méterre, s mi majd felvesszük a termékeket, ha már biztonságos. Ha online nem lehet megoldani a fizetést, a bankkártyahasználat még mindig kevésbé fertőzésveszélyes , mint a készpénz, erre figyeljünk oda!

    A szemetet is külön gyűjtsük

    Gyakoribb azonban, hogy a családunkkal vagy más emberekkel élünk egy fedél alatt, ahol szinte kiküszöbölhetetlen a napi találkozás - hacsak az nem lehet megoldás, hogy addig ők rokonokhoz költöznek. A szakértők ilyenkor azt javasolják, annyira csökkentsük le a kontaktust, amennyire csak lehetséges. Kerüljük az ölelést, a puszit, minden használat után fertőtlenítsük a közös használatú tárgyakat, felületeket (kilincs, kád, WC, mosdókagyló), és ha lehet, inkább kerüljük a pohár, tányér, evőeszköz megosztását.

    A lehető leggyakrabban és legalaposabban mossunk kezet, figyelve a körmök tisztán tartására is. Jól jöhet alkoholos kézfertőtlenítő ilyenkor, de érdemes ez alatt az idő alatt egyszer használatos gumikesztyűt beszerezni - ezeket minden használat után dobjuk ki. Illetve ugyanez vonatkozik az egyszer használatos szájmaszkokra is, amit a karanténban lévőnek kell felvennie (minden találkozáskor egy újat!), és nem a többieknek, akikkel együtt él. Figyelni kell továbbá a hulladék tárolására is. Ami az önkéntes karanténban lévő személytől kerül ki, külön, elzártan kell gyűjteni, és plusz műanyag zsákban, jól lezártan kell a konténerbe helyezni.

    Táppénz vagy otthoni munka

    Aki teheti, és tünetei engedik, az otthonról is dolgozhat ez alatt az idő alatt. Ha viszont ez nem megoldható, akkor marad a táppénz, ezt azonban feltétlen egyeztessük telefonon a munkáltatóval és a háziorvossal is, hogy ne érjenek meglepetések.

    Milyen érzés karanténban lenni?

    Erről egy nővér beszélt a brit hírportálnak. Mint mondta, igen fájó volt ennyi időt távol töltenie a szeretteitől. "Amikor hazaértem, ők már becsomagoltak és elutaztak. A gyerekeim érthetően nagyon szomorúak voltak, hogy el kellett menniük" - részletezte, megjegyezve: nem kockáztathatták, hogy esetleg átadja a vírust nekik vagy bárki másnak. Mások arról számoltak be, hogy az unalom volt számukra a legnyomasztóbb, illetve az a gondolat, hogy nem tudták, vajon megfertőződtek, vagy másokat megfertőztek-e. Amikor viszont lejárt a karantén, mindannyian hatalmas megkönnyebbülésről számoltak be.

    Forrás: BBC.com

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +22 °C
    Minimum: +13 °C

    Nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul át, reggel is jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délelőttől délnyugat felől csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként - az Északi-középhegységben és az Alföldön - lehet ennél kissé hűvösebb. Keleten a front érkezése előtt áll be a maximum. Fronthatással egyelőre nem kell számolnunk. Ezzel együtt a gyors melegedés miatt az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra