Koronavírus: hamarosan nyithatnak a budapesti gyógyfürdők

Március közepétől újra megnyithatnak a fővárosi gyógyfürdők gyógyászati egységei, így hamarosan ismét igénybe lehet majd venni a kormányrendeletben engedélyezett kezeléseket.

El lehet kapni a koronavírust a vízben?
Kattintson és kiderül!

Több mint 200 dolgozóját olttatta be a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák a gyógyászati egységeket - mondta el a Telex kérdésére Szűts Ildikó, a vállalat vezérigazgatója. Erre azért van lehetőség, mert a cég valamennyi munkavállalója egészségügyi dolgozónak számít. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is megerősítette a BGYH álláspontját, miszerint az egészségügyi szolgáltatást nyújtására jogosult gyógyfürdők tevékenysége egészségügyi tevékenységnek minősül, így valamennyi munkavállalót egészségügyben dolgozónak kell tekinteni. A vezérigazgató hozzátette, hogy mindent megtesznek a fertőzésveszély csökkentése érdekében: a vendégeknek időpontot kell foglalniuk minden kezelésre, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítést végeznek majd, és várhatóan osztrák mintára a beérkező vendégeket is tesztelni fogják.

A november 11-én életbe lépett szigorú korlátozások értelmében a gyógyfürdőknek is be kellett zárniuk, ez idáig járóbeteg szakellátást sem láthattak el, mivel az NNK szerint az üzemeltető feladata és felelőssége annak biztosítása, hogy a vendégeket csak egészséges munkavállalók fogadhassák. A tervek szerint március 16-tól nyitják meg a fővárosi fürdőkben a gyógyászati egységeket, hogy a rendeletben engedélyezett kezeléseket újra igénybe lehessen venni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!